Átépítették a zentai Jézus Szíve-plébániatemplom orgonáját. A hívek hamarosan már hallhatják Vajdaság legnagyobb versenyorgonájának hangjait. A hangszer átépítését Gyergyószentmiklóson végezték.
Folyamatos újítások zajlanak a templom területén. Egyebek között a hittanterem is felépült, valamint hamarosan az udvart is elkezdik szépíteni. A rövidtávú cél azonban most az új orgona.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
A stratégiai partnerség szintjéről a közös jövő szintjére emeli kapcsolatát Szerbia és Kína. Ez is elhangzott Hszi Csin-ping kínai és Aleksandar Vučić szerb elnök közös sajtótájékoztatóján Belgrádban.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.