Feltételezhetően egy nagyobb méretű jármű eddig ismeretlen okokból letért az útról, majd az árokban haladt tovább és nagy sebességgel nekiütközött az emlékműnek szerda éjjel - mondta Hegedűs József, a VMSZ bajmoki elnöke.
Palicson és Békován is hatalmas károkat okoztak a magyar színekkel ellátott Szabadka feliratokban. A helyiek szerint a rongálás valamikor hajnalban történhetett a városnapi koncertet követően.
25-ből 19 facsemetét ketté törtek ültetés után, ellopták és tönkre tették a kerítést, megrongálták a nemrégiben felújított sportpályát, de már injekciós tűket is találtak az udvar területén.
Szombatról vasárnapra virradóra ismeretlen tettesek kitörtek egy 50 egyedből álló fasort Csantavéren. A helyiek elkeseredve vették észre a kárt, mivel a szomszédság közösen ültette és gondozta a település szélén álló növényeket.
A spanyol rendőrség 11 embert tartóztatott le illegális fogva tartás és fegyverbirtoklás, rablás, bántalmazás, okmányhamisítás, kábítószer- és emberkereskedelem gyanújával - írja a szerbiai sajtó a spanyol Belügyminisztériumra hivatkozva.
Sajtóbeszámolók szerint ismeretlen tettesek egy mozgó autóból fegyverrel lőttek le egy utcán sétáló férfit hétfő délután a német főváros Spandau városrészében.
Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek után legyenek körültekintőek a közlekedésben résztvevők, ugyanis torlódások várhatók az utakon és a fizetőkapuknál.