A foglalkoztatottak közel egynegyede feketén dolgozik vagy ideiglenesen van munkaviszonyban - derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal ez év május-augusztusi időszakára vonatkozó adataiból.
A szerb adóhivatal és a munkaügyi ellenőrök közös felügyelőséget alakítanak, amelynek célja a szürkegazdaság visszaszorítása és a nagyobb foglalkoztatás elérése.
Az adóhivatal jó eredményeket ért el, hiszen idén eddig 60 milliárd dinárral növekedett az intézmény bevétele, ami a teljes adó összegének 4 százalékát teszi ki - mondta Dušan Vujović
A szürkegazdaság nagy károkat okoz az államnak, és a szerb kormány eltökélt, hogy 2020-ig a szürkegazdaságot a GDP jelenlegi 30 százalékáról 26,5 százalékra csökkentse - jelentette ki Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, írja a Vajdaság Ma hírportál
A stratégiai partnerség szintjéről a közös jövő szintjére emeli kapcsolatát Szerbia és Kína. Ez is elhangzott Hszi Csin-ping kínai és Aleksandar Vučić szerb elnök közös sajtótájékoztatóján Belgrádban.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.