Ugrás a tartalomra
Fotó Video

Templombúcsút ünnepel Gombos
2020-06-27; 16:39

Szent László magyar királyra emlékeztek ma Gomboson a róla elnevezett templomban. Az uralkodó születésnapján, június 27-én tartják a nyugat-bácskai településen a templom búcsúját.
Fotó Video

Barátkozási Nap a Domus Pacisban
2020-06-27; 17:32

Koszorúzás, előadások, barátkozás, közös időtöltés - Barátkozási Napot szervezett ma a Keresztény Értelmiségi Kör a Horgos melletti Domus Pacisban.
Video

Új plébános érkezett Temerinbe
2020-06-12; 22:16

A temerini közösség pünkösdkor nemcsak a Szentlélek kiáradását, hanem az új plébános és káplán beiktatását is ünnepelte.

Ma van az Úr napja
2020-06-11; 10:13

A pünkösd kettős ünnepe utáni tizedik napon Úrnapját ünneplik a katolikusok. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” az oltáriszentséget ünnepli az egyház.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.