Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Ismét lesz Napi foci a Pannon TV-ben

2021.06.07
12:43
2021.06.10
08:14
Forrás
Pannon RTV
A sportműsor a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság meccsnapjain délután 5 órakor élőben lesz követhető.

Megújult formában tér vissza a Napi foci a képernyőre. A lényeg azonban nem változik, főszerepben a labdarúgás lesz, edzők és szakértők társaságában. Az elemzés mellett élő kapcsolások is lesznek a műsorban, illetve nyereményjátékok is várják a tévénézőket.

Pannon RTV

Dóró Alen, szerkesztő-műsorvezető, Napi foci: „A Napi foci meccsnapokon délután öt órakor élőben fogja majd várni a TV-nézőket itt a Pannon Televízióban. Két vendég lesz nálunk majd, akikkel elemezni fogjuk az aktuális eredményeket. Három órakor kezdődik az első csoportmeccs, ez pont öt óra előtt véget is fog majd érni. Kitérünk majd arra is, hogy mi várható hat órakor, illetve kilenc órakor a másik két mérkőzésen. Érdemes lesz minket nézni. Nemcsak focielemzés lesz, hanem ugyanúgy, mint öt évvel ezelőtt, most is lesznek nyereményjátékaink. Lehet majd pólókat, bögréket, illetve sapkákat is nyerni, valamint a műsorvégén, a döntő napján focilabdákat is kisorsolunk.”

Pannon RTV

A próbák már zajlanak, a műsort Dóró Alen, Kozma Zoltán és Herczeg Zsolt szerkeszti. Zsolt először vezet élő műsort. Mint mondja, nagyon várja már, hogy a kamerák elé állhasson. „Nagy focirajongó vagyok, ezért szívesen elvállaltam a Napi foci műsor vezetését, illetve szerkesztését. Valójában az első alkalom lesz, hogy élő TV-műsort fogok vezetni, emiatt egy picit izgulok is, de az e fajta izgulás szerintem a hasznomra fog válni, mert ezáltal talán többet is fogok készülni az adott műsorra. Remélem, hogy az első két-három műsor után már ez a kezdeti lámpaláz el fog múlni. Igazából már nagyon várom, hogy elkezdődjön az Európa-bajnokság, illetve a Napi foci című műsorunk is.”

A műsort a labdarúgó Európa-bajnokság meccsnapjain, június 11-e és július 11-e között követhetik majd a foci rajongók a Pannon Televízió csatornáján.

Pannon TV
Napi foci
Dóró Alen
Herczeg Zsolt

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:52

Őrzöm a fogaimat, büszkén mosolygok

Május 3. hete a száj és fogak egészségének hete. Május 22-ig Szerbia-szerte felhívják a figyelmet a száj és a fogak egészségének fontosságára, hiszen ez is az általános egészségi állapot része.
12:47

Orbán Viktor bemutatta kormánya szerkezetét

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedd reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét, a minisztereket és ismertette feladataikat - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Népszerű