Változékony időjárásra számíthatunk az elkövetkező napokban. Kedden és szerdán többfelé lehetnek lokális záporok, a levegő is felfrissül, mindössze 26 fokos maximumokra számíthatunk.
Az idei esztendőben is Nyárhangoló fesztivál Palicson. Közéleti beszélgetések, filmvetítések, előadóestek könyvbemutatók és koncertek, mindez július elején.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.