Ugrás a tartalomra

Közérdekű információ – Őszi nagytakarítás

2020.10.25
14:52
2020.10.25
14:57
A Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat értesíti a polgárokat,
hogy 2020. szeptember 28-a és december 8-a között szervezi meg az őszi nagytakarítást.

Az akció ideje alatt a városi, a peremvárosi és a települési helyi közösségekben
öt köbméteres konténerekbe helyezhetik el a szilárd és nagyméretű hulladékot a lakosok.
A hulladékgyűjtőket a megadott napon minden reggel 8.00 órakor helyezik ki a megadott helyszínre.
A megtelt szemetesek elszállítását pedig 13.00 és 15.00, illetve 18.00 és 20.00 óra között végzi a közvállalat.

Október 26-án, hétfőn az Alsótavankúti Helyi Közösségben folytatódik az akció,
ahol az emlékműnél, valamint az egészségháznál helyezik el a konténereket.
Másnap, október 27-én, kedden ugyanebben a helyi közösségben
az Ivan Sarić és a Dikanovac utca kereszteződésében,
valamint a Jovan Zmaj utcában a tömbépületeknél
helyezik ki a nagyméretű hulladékgyűjtőket.
Ugyanezen a napon, október 27-én, kedden Felsőtavankúton
a szövetkezeti otthonnál, valamint a Trgopromet üzleténél
helyezik el a konténereket.

ősz
takarítás
nagytakarítás
Közérdekű információ
pannonrtv.com

Most

18:42, Frissítve: 19:41

Lázár János Óbecsén zárta vajdasági körútját

Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tartott délután lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen jelen volt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter is, aki a Tisza-parti városban zárta vajdasági körútját.
16:55, Frissítve: 19:06

Birkózóiskola nyílt Pacséron

Nagy volt az érdeklődés a helyi iskola diákjai részéről. A Vajdasági Birkózóakadémia berkeiben a pacsérival egyben már kilenc klub nyílt, de folytatni fogják a tagtoborzást és a birkózóiskolák nyitását.

Népszerű

Két új pályázat jelent meg a Prosperitatinál

Folytatódik a Prosperitati Alapítvány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, két új pályázat jelent meg a mezőgazdasági termelők és a vállalkozók számára, 2-2 milliárd forintos keretösszeggel. Pályázni december 5-től lehet.

Kerülje el ezt a kereszteződést Szabadkán

Újabb ideiglenes útlezárás várható Szabadkán. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt november 25-étől, vagyis szombattól tíz napon át zárva lesz a Makszim Gorkij, a Jovan Mikić, a Papp Pál és a Szegedi út kereszteződése.