Ugrás a tartalomra
Hagyományok Háza

„Háromkirályok napját, országunknak egy istápját”

2020-01-03
19:28
2020-01-03
19:34
Forrás
Hagyományok Háza
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január első teljes hetét a vízkereszt ünnepkörének szenteli. A zenei válogatásban falusi vonósbandák játszanak.

A Kossuth Rádió a „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor január második hetében a vízkereszt napjához kapcsolódó szokásokat köti csokorba.
Január hatodika, vízkereszt napja, az egyik legősibb keresztény ünnep, ami régen összekapcsolta a háromkirályok imádását Jézus megkeresztelkedésével és első csodatételével a kánai menyegzőn. A Máté evangéliumából ismert bibliai történet szereplőit a 8. század óta említik nevükön, mint Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, akik idővel az úton járók, vándorok, zarándokok és a vendégfogadósok védőszentjei lettek. Az ünnepükön előadott csillagjátékot már a 11. században a győri székesegyházban is bemutatták latinul, később azonban nemcsak a templomokból szorult ki, de az egyházi liturgiából is kikerült. A háromkirályjárást, mint magyar nyelvű népszokást először a 16. században említik meg, és ekkor jegyezték fel a Háromkirályok napját… kezdetű csillagéneket is. A dramatikus játék szereplői fejükön díszes papírfejdíszt, vállukon királyi palástot jelképező lepedőt vagy alsószoknyát, oldalukon kardot viseltek. Házról-házra jártak, belépéskor engedélyt kértek az előadásra, majd bemutatkoztak. Ezután következett Heródes viadala az egyik királlyal, majd a csillag rugós szerkezettel való kiugratása. Az előadást a vendéglátók adományokkal köszönték meg.

Vízkeresztkor a katolikus falvakban általánosan elterjedt szokás volt egykor a víz- és házszentelés. Nyitrában koledának hívták, amikor az újévtől háromkirályok napjáig tartó időszakban házról házra járt a pap és a kántor köszönteni. Ahová betértek ott közösen énekeltek, majd a lelkipásztor megszentelte és tömjénnel megfüstölte a házat. A kántor ezt követően a bejárati ajtóra írta a három király nevének kezdőbetűit és az évszámot, amelynek bajelhárító erőt tulajdonítottak. A január 6-án megszentelt víz különleges szerepet töltött be az egész évben. Megszentelték vele a gyerekágyas asszony fekhelyét, tettek az újszülött fürdővizébe és meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat is.

A műsor zenei válogatásában a korán kelők az Utolsó Óra Gyűjtéssorozat felvételeiből hallhatnak összeállítást falusi vonósbandák előadásában.

Szerkesztő: Maruzsenszky Andor és Éri Márton
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

Hagyományok Háza
vízkereszt

Most

Népszerű

Kigyulladt egy családi ház Szabadkán

Kigyulladt egy ház Szabadkán, a Bodrogvári Ferenc utcában. A családi ház lángokban áll, a tűzoltók és a mentők most értek a helyszínre. A kiérkező két tűzoltókocsival azonnal megkezdték a ház oltását.
Számlák a borítékban

Már most kezdjék el gyűjteni a számlákat!

Harminc autót és tíz belgrádi lakást is lehet nyerni a Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű állami nyereményjáték újabb körében, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a feketegazdaságot Szerbiában.