Ugrás a tartalomra

Dačić: A megoldásomat bírálók egész Koszovót odaadnák

2017.08.02
11:23
2017.10.04
12:16
Forrás
Szerbiai RTV
Szerbiában az elmúlt hetekben egyre intenzívebben próbálnak a politikusok megoldást találni Szerbia és Koszovó helyzetére.

Egyesek szerint autonómiával, mások szerint teljes leválasztással lehetne megoldani ezt a kényes helyzetet. Ivica Dačić külügyminiszter korábban arról nyilatkozott, hogy fel kellene osztani Koszovót és a szerbek lakta településeket Szerbiához kellene csatolni. Ezt a megoldást sokan kritizálták és a megoldást árulásnak tartják.

Ezekre a vádakra válaszolva Dačić a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy érthető javaslatot tett a probléma megoldására. Hozzátette: Szerbia soha sem fogja elfogadni Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetését, az ország párbeszédet folytatna ennek megoldására.

Nyilatkozatában kitért arra is, hogy szánalmasnak tartja az őt kritizáló kijelentéseket, mivel ezzel elvetik az egyetlen tartós megoldást, amely a szerb és az albán fél érdeke is. A külügyminiszter kiemelte, hogy ha Hollandia és Belgium, valamint India és Banglades is tud egymás között területet felosztani, akkor ezt miért nem tehetné meg Szerbia és Albánia is, ha csak ezzel biztosítható a béke a régióban.

Koszovó
Ivica Dačić
Szerbia

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.