Ugrás a tartalomra

Kordonokkal választották szét a haladók és a Dveri támogatóit

2020.05.11
20:15
Forrás
Szerbiai RTV
Kordonokkal választották szét a csendőrök a haladók és az ellenzéki Dveri támogatóit ma késő délután a Szerb Parlament épülete előtt.

A két tábort sorfallal és kordonokkal különítették el. Az egyik csoport, a Szerb Haladó Párt szimpatizánsai "Éljen Vučić, éljen Szerbia!" jelszavakat skandáltak, míg a Dveri pártolói Boško Obradović pártelnököt éljenezték, és azt kiabálták, "Tarts ki, Boško!". A dverisek és támogatóik napok óta tiltakoznak a köztársasági parlament épülete előtt. Obradović korábban azt mondta, nemcsak Koszovó, hanem a szerb alkotmány megvédése érdekében is tiltakozik. Véleménye szerint el kellene halasztani a választásokat, mert azok veszélyeztetik a lakosok egészségét, a demokráciát és az alkotmányosságot is. Ő és több politikustársa is éhségsztrájkba kezdett céljuk elérése érdekében. A néhány haladó politikus is bejelentette egyébként, hogy nem vesz magához ételt. Azt mondják, így próbálják az ügyészség és a bíróság figyelmét felhívni arra, hogy cselekedjenek Boško Obradović fasiszta megnyilvánulásai és erőszakos cselekedetei kapcsán. 

Szerb Haladó Párt
Dveri
Belgrád

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.