Ugrás a tartalomra

Lélegzetelállító bemutató a rendőrség napján

2020.06.07
11:16
2020.06.07
15:44
Forrás
Pannon RTV
Ma van a szerbiai rendőrség és a belügyminisztérium napja. Az esemény kapcsán felvonulást, ünnepséget és bemutatókat tartottak az újbelgrádi Szerbia Palota előtt.

A belügyminisztérium napja hagyományosan a kalácsszegéssel kezdődött, majd díszszemlével folytatódott a Szerbia Palota előtti téren. A központi megemlékezés egy perc csenddel indult, így tisztelegtek a résztvevők a koronavírus szerbiai áldozatai előtt.

Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter ünnepi beszédében kiemelte, az elmúlt időszakban számos nehéz feladattal kellett szembenézniük a rendőröknek a koronavírus-járvány kapcsán, azonban sikeresen vették az akadályokat, és kitartóan harcoltak. A szerb állam mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendőrök, tűzoltók megfelelő munkakörülmények között dolgozzanak - tette hozzá.

Nebojša Stefanović, belügyminiszter, Szerbia: „A belügyminisztérium képes volt, és képes befektetni az emberállományba, a felszerelésbe, az épületekbe és a járművekbe a dolgozók számára. Ezek a beruházások nem csak a rendőröknek, hanem a polgároknak is fontosak, akik hatékonyabb és felszereltebb rendőrséget kapnak. 1000 új egyenruha, 730 járőr- , terepi-, tűzoltó- és más jármű. Négy új helikopter, két fizetésemelés, lakásépítés, új tűzoltóállomás Lazarevacon és Zaječarban. Új, korszerű rendőrállomások Negotinban, Loznican, Aleksandrovacon, Szécsányban, Čačakon, Užicében, Šabacon, és új rendőrségi épület Aleksinacon. Csak a 2019-es, 2020-as év befektetései bizonyítják, mennyit tettünk, és foglalkozunk azzal, hogy a rendőrök, tűzoltók megfelelő munkakörülmények mellett szolgálják a polgárokat.”

Aleksandar Vučić szerb államfő a rendezvényen aranymedállal jutalmazta a belügyminisztérium néhány tagját bátorságukért, beszédében pedig azt hangoztatta, hogy egyre nagyobb a polgárok bizalma a belügyi szervek iránt.

„Szeretném azt is elmondani önöknek, hogy az elmúlt években azon dolgoztunk, ahogyan azt Nebojša is mondta az imént, hogy fejlesszük a rendőrséget. Tudom, hogy még nem vagyunk azon a szinten, amelyre én is és önök is azt tudják mondani, hogy elégedettek. Viszont, ha összehasonlítják a mostani fizetésüket a korábbi években kézhez kapott bérrel, a mostani jelentősen magasabb. Bízom benne, hogy ha sikerül folytatnunk a gazdasági fejlődés biztosítását, még magasabb bérek lesznek.”

A központi rendezvényen részt vevő érdeklődők megtekinthették a rendőrség járműveit, köztük a helikoptert is. Emellett bemutatót is láthattak, mely során a különböző belügyi egységek éles szituációkat szimuláltak.

rendőrség
Belügyminisztérium
Szerbia
Szerbia Palota
felvonulás
Vladimir Rebić
ünnepség
Belgrád

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.