Ugrás a tartalomra

Koronavírus-járvány Szerbiában: 69 áldozat egy nap alatt

2020.12.04
15:29
2020.12.04
16:31
Forrás
Pannon RTV
Elkészült a batajnicai covid-kórház, nem várható a járványgörbe laposodása a közeljövőben, el fogjuk érni a napi 10 ezer fertőzöttet, kritikusnak minősítette a vajdasági járványhelyzetet a Vajdasági Közegészségügyi Intézet.

15:30 - Az orosz Szputnyik V vakcina első 20 dózisa már Szerbiában van. A védőoltást jelenleg a Gyógyszerellenőrzési Ügynökség ellenőrzi. Erre a munkára 4 hónap áll rendelkezésükre, de ettől hamarabb is dönthetnek. Erről beszélt ma Mirsad Đerlek az egészségügyi minisztérium államtitkára a válságstáb sajtótájékoztatóján. Emellett a Pfizer és BioNtech vakcinájából is érkezik december végéig - tette hozzá. A nagyobb mennyiségű védőoltás jövőre áll majd a lakosság rendelkezésére - mondta Đerlek. Az államtitkár aláhúzta: csakis biztonságos vakcinát hagynak jóvá, és azok ingyenesek lesznek. A sajtótájékoztatón arról is kérdezték az államtitkárt, hogy miért vannak sorok a covid egészségházak előtt, ugyanis az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy órákat kellett várni a beteg embereknek az ambulanciák előtt. Mirsad Đerlek azt mondta, mindent megtesznek, amit tudnak. Sátrakat állítottak, és ott fűtőtesteket helyeztek el a várakozóknak.

Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár: „Abban reménykedem, sőt mindannyian azt várjuk, hogy közeledünk a harmadik hullám csúcsához. Az előrejelzések szerint ez 15-én, 20-án vagy legkésőbb 25-én lehet. Ezek után stabilizálódhat a helyzet, főként Belgrádban.”

15:00 - Sohasem volt még ennyi áldozat a koronavírus-járvány kezdete óta Szerbiában, mint az elmúlt 24 órában. 69-en veszítették el a küzdelmet a kór szövődményei következtében, így az elhunytak száma 1834-re emelkedett. Az elhalálozási arány 0,89 százalékos. 7782 újabb fertőzöttet regisztráltak, a 22 és félezer tesztelt személy közül, azaz csaknem 35 százalékuk lett pozitív. Szerbia-szerte a kórházakban 7841 beteget ápolnak, közülük 270-en szorulnak mesterséges lélegeztetésre.

14:00 - Nem várható a járványgörbe laposodása a közeljövőben, el fogjuk érni a napi 10 ezer fertőzöttet, az elhunytak száma pedig három számjegyű lesz - mondják az epidemiológusok. Dr. Predrag Kon járványügyi szakorvos arra számít, hogy az ünnepek idejére nagy gondban leszünk, főleg, ha akkora tömeg érkezik haza külföldről, mint a húsvéti ünnepek idején. Szerinte a korlátozások szükségesek, és még szigorúbbak is lehetnének. Branislav Tiodorović epidemiológus pedig úgy véli, az intézkedések késve érkeztek, emiatt nagy gondba lesz nem csak a főváros, hanem az ország egészének egészségügyi rendszere.

Kritikusnak minősítette a vajdasági járványhelyzetet a Vajdasági Közegészségügyi Intézet. A tartomány egészségügyi rendszere nehéz helyzetben van, és várhatóan a helyzet az elkövetkező időszakban csak romlani fog, értékelték. Adataik alapján az elmúlt 24 órában Vajdaságban 2059 új esetet regisztráltak, melyek közül 598-at Újvidéken. A tartomány székvárosában több mint 10 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon. Ezt követi Pancsova több mint 3200 fertőzöttel. Nagybecskereken 2000, Szabadkán 1700 koronavírussal fertőzöttet tartanak számon.

Zentán hétfőtől csak azok a szülők vihetik óvodába a gyermekeiket, akik rendelkeznek munkáltatói igazolással arról, hogy nem tudják megoldani az otthoni munkavégzést. A Zentai Közkórházban pedig tovább növelték az izolált részlegek kapacitását. Ezentúl a neuropszichiátriai osztályon is covidos betegeket helyeznek el, a neurológiai betegségben szenvedő pácienseket pedig más osztályon kezelik tovább.

11:50 - Nem csökken azon koronavírusos betegek száma, akiket fel kell venni kórházi kezelésre Újvidéken. A Vajdasági Klinikai Központban 422 koronavírusos beteget ápolnak jelenleg, ez a járvány kezdete óta az eddigi legtöbb. Kritikus állapotban, lélegeztetőgépen 25-en vannak. A péterváradi katonakórházban 29 fertőzött személyt kezelnek, ami hárommal kevesebb a tegnapi naphoz képest. A romló újvidéki járványhelyzet miatt a hétvégén előkészítik az Újvidéki Vásár területét, ahol ismét ideiglenes kórház fog működni annak érdekében, hogy tehermentesítsenek más egészségügyi intézményeket.

10:00 - A szabadkai covid-ambulanciákon naponta 80-100 pácienst vizsgálnak meg, ez pedig nagyon magas szám - nyilatkozta a szerb közmédiának dr. Slobodan Puškar, a Szabadkai Közkórház igazgatója. Hozzátette, jelenleg 170 beteget kezelnek az egészségügyi intézmény covid-részlegein, 19 személy egészségi állapota intenzív terápiát igényel. Mint mondta, kórházi kezelésre csak azokat a betegeket veszik fel, akik közepesen súlyos, vagy súlyos kórképpel rendelkeznek.

December végéig megérkezhet a koronavírus elleni védőoltás első szállítmánya Szerbiába - nyilatkozta Ana Brnabić a Szerbiai RTV-nek. A szerb kormányfő emlékeztetett, csütörtökön megérkezett az országba 20 dózis Szputnyik V nevű koronavírus-vakcina. Az orosz oltóanyag jelenleg ellenőrzésen és tesztelésen van.

A Pfizer vállalattal is megkötötték az előszerződést, amit a szerb kormány elfogadott, így várhatólag legkésőbb hétfőn a szerződést is megköthetik. A kínai védőoltásgyártókkal is folyamatban van a tárgyalás.

koronavírus
koronavírus-járvány
Szerbia
Újvidék
Szabadka

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.