Ugrás a tartalomra

Dr. Sazdanović: Saját sírjukat ássák a vírustagadók

2021.03.23
15:28
2021.03.23
15:42
Forrás
Szerbiai RTV
Azok a személyek, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, ám korábban nem hittek a vírus létezésében, most azt mondják, inkább öt maszkot is viselnek, csak ne fertőződjenek meg újra - mondta dr. Predrag Sazdanović.

A Kragujevaci Klinikai Központ megbízott igazgatója rámutatott, hogy az állam mindent biztosított a betegek kezelésére, de azoknak, akik tagadják a koronavírust, saját sírjukat ássák meg, mivel ez a vírus öl. Az Egészségügyi Világszervezet szerint Szerbia az ötödik Európában a százezer lakosra jutó újonnan fertőzöttek arányában. Sazdanović kijelentette, hogy mindez leterheli az ország kórházait. Hozzátette, hogy a zárt helyeken illegálisan bulizók esetében 100 jelenlévőből 80 megbetegszik. A járványhelyzet most márciusban éppen úgy néz ki, mint júliusban. Ez azt jelenti, hogy nagyszámú az oxigéntámogatást igénylő páciens - tette hozzá Sazdanović. Elmondta, meg kell küzdeni a járvánnyal, és a legfontosabb a védőoltás felvétele, amely az egyetlen hatékony eszköz a betegség ellen.

 

Predrag Sazdanović
Kragujevaci Klinikai Központ
koronavírus
fertőzés

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.