Ugrás a tartalomra

Szoros együttműködés a magyar házelnökkel

2021.07.05
19:02
2022.05.02
07:07
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőivel is találkozott Kövér László Belgrádban.

 A Magyar Országgyűlés elnökét az egyeztetésen a VMSZ kilenc tagú frakciójának törekvéseiről, céljairól és eredményeiről is tájékoztatták - mondta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője a Pannon RTV stábjának adott nyilatkozatában.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Azt gondolom, hogy volt miről beszámolni, hiszen az elmúlt hónapok folyamán annak ellenére, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a kormánykoalíció része, voltak feladatok, küzdelmek, csaták, amelyeket sikerült itt, a parlamentben megnyerni. Többek között a kultúráról szóló törvény módosításának a folyamatában sikerült megőriznünk a nemzeti tanácsoknak a hatásköreit. Fontos témákban szólaltunk meg, mint amilyen az alkotmány módosítása, a koszovói kérdéskör. Házelnök úr nagy érdeklődéssel hallgatta a beszámolónkat és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról sokakat közülünk ismer és sokunkkal évek óta együttműködik, illetve nekünk van szerencsénk a házelnök úrral együttműködni, de a képviselőcsoport tagjainak a többségének most volt először alkalma házelnök úrral találkozni, úgyhogy egy jó hangulatú, de munka jellegű találkozón vagyunk túl.”

Vajdasági Magyar Szövetség
Dr. Pásztor Bálint
Országgyűlés
országgyűlési

Most

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.