Ugrás a tartalomra

„Hetedik napja folyik a teljes megszállás Pristina részéről”

2021.09.26
14:15
2021.09.27
07:18
Forrás
Szerbiai RTV
Telefonon egyeztetett a koszovói helyzet kapcsán Aleksandar Vučić szerb elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Stoltenberg szerint a helyzet nyugtalanító Koszovó északi részén.

A szerb elnök az egyeztetés során kifejtette, Szerbia egyetlen tettel sem sértette meg sem a Brüsszeli egyezményt, sem az ENSZ 1244-es határozatát, sem pedig más nemzetközi szerződést. Az elnöki közlemény szerint Vučić azt mondta, hetedik napja folyik a teljes megszállás Pristina részéről páncélozott járművekkel Koszovó északi részén, a nemzetközi közösség pedig hallgat. Hozzáteszi ugyanakkor, ha Szerbia felől érkező helikoptereket, repülőket látnak, akkor mindenki hirtelen aggódni kezd, mintha Albin Kurtinak vagy a nemzetközi közösségből valakinek engedélyeznie kellene ezt.

Vučić leszögezte, Szerbia tiszteletben tartja az összes nemzetközi szerződést, felelősségteljesen jár el, ugyanakkor továbbra is kérdezi, mikor indul meg a Szerb Községek Közösségének megalakítása, továbbá mikor vonják ki a páncélozott járműveket Koszovó északi részéről.

A felek egyébként folyamatosan kapcsolatban vannak a régióban uralkodó helyzet miatt, hogy megőrizzék a békét és a stabilitást - áll a közleményben. 

Josep Borrellel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével is tárgyalt ma Aleksandar Vučić. A szerb elnök sajtóközleményében kifejtette, telefonbeszélgetésük középpontjában a koszovói helyzet állt. Vučić leszögezte ismét, Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi szerződéseket, amelyeket aláírt, és folytatja a béke és stabilitás kapcsán foganatosított magatartását annak ellenére is, hogy Pristina felelőtlen, komolytalan politikát folytat. Josep Borrell türelemre intette a feleket, a béke fenntartására szólított fel, továbbá arra kérte Belgrádot és Pristinát, hogy folytassák a párbeszédet Brüsszelben.

Aleksandar Vučić
Jens Stoltenberg
Európai Unió
Koszovó
Szerbia

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.