Ugrás a tartalomra

Családi napot tartottak Magyarkanizsán

2022.03.26
18:58
2022.03.26
19:13
Forrás
Pannon RTV
Különféle programokkal készültek a kilátogatóknak, valamint jótékonykodni is lehetett.

Színes programok várták a család minden tagját, élő zene, kirakodóvásár, ingyenes légvár, lufi hajtogatás, arcfestészet és kézműves foglalkozás.

A családi rendezvényen halászlé volt megvásárolható. A szervező, a Generáció civil szervezet jóvoltából 100 kilogramm halból, öt bográcsban főtt az étel. Az így befolyt összeget a kárpátaljai menekültek megsegítésére fordítják majd.

Az eseményen jelen volt Újvári Zsombor, köztársasági parlamenti képviselőjelölt is, aki segédkezett a halászlé szétosztásában. Mint mondja, a kapcsolattartás a polgárokkal az egyik legfontosabb dolog: „Április harmadikán választások lesznek, és fontos, hogy a közösségünk aktívan részt vegyen a választásokon, hiszen nem hagyhatjuk, hogy más döntse el, hogy ki kerüljön be a parlamentbe, és azért gondoltam, hogy szeretnék az emberekkel közvetlen kapcsolatot, párbeszédet kiépíteni.”

Az esemény célja, hogy a községben élőket összekovácsolja.

Bagány Ágnes, oktatással és ifjúsággal megbízott tanácstag, Magyarkanizsa KT: „A célunk, hogy minél több embert megmozgassunk, történjen valami Kanizsán, illetve a kárpátaljai menekültek megsegítése.”

A kilátogatók a közelgő választásokkal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek.

Magyarkanizsa
Újvári Zsombor
halászléfőző
Kárpátalja

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.