Ugrás a tartalomra

Áder János felkérte Orbán Viktort kormányalakításra

2022.04.29
16:18
2022.05.01
18:15
Forrás
Pannon RTV
Felkérte Áder János magyar államfő az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, aki ezt a felkérést elfogadta. Az április választásokon győztes Fidesz elnöke így most ötödik alkalommal alakíthat kormányt.

A magyar miniszterelnök a Sándor-palotában azt mondta, azt a megközelítést fogja alkalmazni, amit mind a négy korábbi kormányalakításkor használt.

A Sándor-palotában tartott találkozó után Áder János magyar köztársasági elnök, bejelentette, hogy felkérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt az új kormány megalakítására. Áder János hozzátette, az április harmadikai választások eredménye világos és egyértelmű, a voksolás szabad és demokratikus volt, ezért az új kormány legitimitását megkérdőjelezni nem lehet.

„Az elmúlt egy órában a miniszterelnök úrral beszélgettünk és a korábbi szokásoknak megfelelően és az alkotmányos rendelkezéseknek megfelelően felkértem Orbán Viktor miniszterelnök urat az új kormány megalakítására, aki ezt a felkérést elfogadta. Ennek következtében hétfőn az országgyűlés alakuló ülésén ezt a javaslatot meg fogom ismételni.”

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, most ötödik alkalommal alakíthat kormányt. Elmondta még nem tartanak ott az előkészületek, hogy az új kormányról konkrétumokat mondjon, de több miniszterjelölttel is kapcsolatban áll, a tárgyalások pedig haladnak. Hozzátette, hogy az elmúlt évek tapasztalataiból alkották meg az eddigi döntéseket és ez a jövőben is így lesz.

„A korábbi kormányalakításnál is úgy volt, most is úgy lesz, minden miniszterrel és államtitkárral négyéves munkáról szeretnék és fogok megállapodni. Négy év után a mandátum lejár és a négy év után új kormány alakul. Azért van erre szükség, mert az élet gyorsan változik egész Európában. Magyarországnak mindig olyan kormányra van szüksége, ami a leginkább alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat tudjon adni.”

Orbán Viktor hozzátette, háború van és ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, valamint egy komoly energiaválság jelei is mutatkoznak. Szerinte ki kell maradni a háborúból, valamint a kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire olyan válaszokat kell adni, amelyek megőrzik Magyarország eddigi eredményeit.

Magyarország
Áder János
Orbán Viktor

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.