Ugrás a tartalomra

1,6 százalékkal nőtt júniusban az infláció Szerbiában

2022.07.12
15:35
Forrás
sts.gov.rs
Éves szinten 11,9 százalékos a pénzromlás az országban.

A leginkább a szállítási díjak ugrottak meg, a hivatalos adatok szerint egy hónap alatt 2,7 százalékkal, az élelmiszerek 2,3 százalékkal kerülnek többe, és ugyanez az arány vonatkozik a rekreációs és művelődési költségekre is.

Az éttermi és szállodai ellátásért 1,4 százalékkal kell többet fizetni, mint egy hónappal korábban - áll a köztársasági statisztikai hivatal kimutatásában. Az inflációs görbe az elmúlt másfél évben erősen felfelé ível Szerbiában - 2021 januárjában 1,1 százalékot mutatott, idén januárban 8,2 százalékon volt az éves ráta.
A havi infláció mértéke sem volt még ilyen magas az elmúlt másfél évben, és az is megfigyelhető, hogy az adatok az orosz-ukrán háború kitörése óta fordultak határozottabban negatív irányba.

Az éves infláció egyébként Magyarországon is hasonló, 11,7 százalékon van.

infláció
gazdaság
Szerbia

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.