Ugrás a tartalomra

Vladimir Orlić a szerbiai köztársasági parlament új házelnöke

2022.08.03
07:00
2023.11.17
14:59
Forrás
Pannon RTV
Egész napos, sértegetésektől sem mentes vitát követően a szerbiai parlament tagjai késő este megválasztották az új házelnököt, Vladimir Orlićot, a Szerb Haladó Párt képviselőjét.

Az új összetételű parlament elnökének a Szerb Haladó Párt Vladimir Orlićot javasolta, akit meg is választottak, nyilvános szavazással.

A 250 fős törvényhozás jelenlévő 230 tagja közül 154 támogatta, 76 pedig ellenezte a politikus megválasztását. A 39 éves, elektro- és számítástechnikai doktorátussal rendelkező Vladimir Orlić az előző mandátumban a parlament egyik alelnöke volt.

Vladimir Orlić köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták az állam politikáját. Az új házelnök megköszönte a támogatást az Aleksandar Vučić - Együtt mindent elérhetünk frakciónak és a koalíciós partnereknek. Ez a helyes döntés, amelyet meg kellett hozni, azoknak az embereknek, akik gondolnak saját országukra - tette hozzá.

A parlament alakuló ülésének második napján a házelnök megválasztását követően a parlament új alelnökeit, a főtitkárt, valamint a különböző bizottságok és küldöttségek tagjait is megválasztották. Ezúttal hét alelnöke lett a képviselőháznak. A Szerb Haladó Pártot Sandra Božić, a Szerbiai Szocialista Pártot Snežana Paunović, a Vajdasági Magyar Szövetséget Kovács Elvira, az Igazság és Megbékélés Pártját Usame Zukorlić, a Remény koalíciót Božidar Delić, a Szabadság és Igazságosság Pártját Borko Stefanović, a Demokrata Pártot pedig Zoran Lutovac képviseli az alelnöki székben a következő időszakban.

A parlament új főtitkára Srđan Smiljanić lett.

A VMSZ-nek a húsz parlamenti bizottság közül az európai integrációs, a külügyi, az oktatási, a pénzügyi, a mezőgazdasági, az igazságügyi, a kultúra és tájékoztatásügyi, a munkaügyi és szociálpolitikai, valamint a gyermekjogi testületben lesznek tagjai.

VMSZ
Vladimir Orlić
Dr. Pásztor Bálint

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.