Ugrás a tartalomra

Ha nagyobb a pénzügyi mozgástér, könnyebb lesz átvészelni a telet

2022.09.23
20:54
2022.09.23
22:01
Forrás
Tanjug
Hitelt szeretne kérni a Nemzetközi Valutaalaptól Szerbia, legalábbis erre utal, hogy Aleksandar Vučić hosszasan egyeztetett az IMF vezetőjével, Kristalina Georgievaval, aki szintén részt vett New Yorkban a Világgazdasági Fórumon.

Szerbia elnöke a négynapos New York-i útja végén elmondta, az országnak pénzügyi mozgástérre van szüksége, ezért tárgyaltak egy készenléti hitelkeret lehetőségéről, hogy Szerbia biztonsággal várja a telet. Mindkét fél egyetértett abban, hogy ez a tél nehéz lesz, az IMF igazgatója még azt is mondta, a rákövetkező még nehezebbnek ígérkezik. Addigra több ország is elveszítheti a pénzügyi stabilitását, Szerbia pedig ezt mindenképpen ki szeretné védeni - fogalmazott Vučić.

Aleksandar Vučić New York-i tartózkodása utolsó napján Koszovóval kapcsolatban elmondta, hogy Szerbia nem Prištinával harcol, hanem az ellen, amit a nyugati nagyhatalmak csinálnak. Kifejtette, hogy ezek a nagyhatalmak azon dolgoznak, hogy kizárják Oroszországot az ENSZ-ből, igaz Szerbia kicsi, de feltalálja magát a küzdelemben. Az államfő hangsúlyozta, hogy Szerbia nem fogja megszavazni Oroszország kizárását az ENSZ-ből. A jelenlegi világpolitikai helyzetre utalva elmondta, hogy a helyzet egyre bonyolultabb és a világ már sosem lesz a régi. Mi nem adjuk fel területi integritásunkat és folytatjuk európai utunkat - emelte ki Aleksandar Vučić.

A szerb államfő a nap folyamán több fontos megbeszélést is folytatott, többek között Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is tárgyalóasztalhoz ült. Bilaterális kérdésekről beszéltek, és Vučić megköszönte, hogy Oroszország támogatja Szerbia területi integritását.

Szerbia
energiaválság
tél
Aleksandar Vučić
Kristalina Georgieva
IMF
Nemzetközi Valutaalap
hitel
készenléti hitel

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.