Ugrás a tartalomra

Igényelhető az első negyedévi tejprémium

2023.04.04
07:54
2023.04.04
12:23
Forrás
Tanjug, Magyar Szó
Hétfőn közzétette az első idei felhívást az állami támogatások kérelmezésére a mezőgazdasági minisztérium. Tegnaptól április 15-éig igényelhető az első negyedévi tejprémium, melynek kifizetése a felhívás lezárásától számított 30 napon belül esedékes.

A jelentkezéseket, mint eddig is, a tejgyárakon keresztül várják, de arra is van lehetőség, hogy a termelők közvetlenül kérjék. Mindkét esetben kizárólag elektronikus úton, az e-Agrar rendszerbe történő regisztrálás után kérhető a támogatás. Újdonság viszont, hogy a korábbi tervektől eltérően a hektáronkénti támogatásra mégsem április 3-ától lehet jelentkezni. Az erre vonatkozó felhívás közzétételét későbbre halasztották, hogy a gazdáknak legyen elég idejük ellenőrizni adataikat a kataszteri hivatalban, és szükség esetén elvégezni a módosításokat, valamint regisztrálni az e-Agrar felületen.

Az agrártárca kiemeli, hogy a halasztás nem hat ki a területalapú támogatások kifizetésére, ennek időpontja nem változik, ugyanis ennek igénylésére 45 nap helyett egy hónapot adnak. A szaktárca ismételten emlékezteti a termelőket, hogy az agrárgazdaságoknak az elektronikus nyilvántartási rendszerbe (eRPG) való bejelentése nincs határidőhöz kötve, de amíg nincsenek regisztrálva, semmilyen támogatás nem igényelhető. Azoknak, akik az első negyedévi tejprémiumra pályáznak, a jövő hét végéig meg kell ejteniük a regisztrálást, másképpen nem kérhetik a támogatást.

tejprémium
Szerbia
mezőgazdaság

Most

16:51

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.