Ugrás a tartalomra

Trump: Erősebb a kapcsolatunk Franciaországgal, mint valaha

2017.07.14
19:06
2024.03.19
08:50
Az 1789-es francia forradalom kezdetéről és az első világháborús amerikai hadba lépés 100. évfordulójáról emlékeztek meg ma Párizsban.

Az 1789-es francia forradalom kezdetéről és az első világháborús amerikai hadba lépés 100. évfordulójáról emlékeztek meg ma Párizsban. Az eseményen Donald Trump amerikai elnök is részt vett, aki a következőképpen jellemezte párizsi látogatását: erősebb a kapcsolatunk Franciaországgal, mint valaha.

Katonai tiszteletadás, lovasok, harckocsik és díszszemle, sőt a francia trikolór színeit maguk után húzó vadászgépek is megjelentek Párizs egén.

Mindez a francia főváros központi sugárútján pénteken délelőtt. A hagyományos katonai díszszemlének az amerikai hadsereg volt az egyik főszereplője, mert amellett, hogy a francia forradalom kezdetét, vagyis a Bastille elfoglalásának évfordulóját ünnepelték, Amerika első világháborús hadba lépésére is megemlékeztek a francia fővárosban.

Nyolc amerikai harci repülőt és 145 amerikai katonát is láthatott az ünneplő közönség.

A francia államfő ünnepi beszédében hangsúlyozta, senki sem választhatja szét Franciaországot és az Amerikai Egyesült Államokat.

Az amerikai elnök többnapos franciaországi látogatása alatt kétoldalú tárgyalásokat folytatott Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel. Donald Trump Twitter-üzenetében röviden annyit írt, hogy minden eddiginél erősebbek az amerikai-francia kapcsolatok.

Sajtóinformációk szerint a találkozónak egyébként protokolláris szempontból nagyobb jelentősége volt, mint a tényleges, megvitatott témák tekintetében. A hírek szerint a felek érintették a terrorizmus kérdéskörét, a nagy vitákat kiváltott párizsi klímaegyezményt – amelyből az USA kimarad – és a két ország kapcsolatának fejlesztésén is dolgoztak.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a két világvezető találkozása okkal történt, ugyanis Macron Franciaország globális súlyát szeretné növelni, míg Trump meglehetősen kevés szövetségest szerzett a világban kereskedelmi elképzelései és a párizsi klímamegállapodástól való visszalépés miatt. (fotó: Tanjug/AP)

amerikai elnök
Donald Trump
Emmanuel Macron
Franciaország
köztársasági elnök
megemlékezés
Párizs

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.