Ugrás a tartalomra

Egyre többen perelnék a bankokat Szerbiában

2018.02.03
01:46
2024.03.19
08:38
Forrás
VajdaságMA
Az Efektiva banki ügyfelek egyesületének közlése szerint mindössze három nap alatt 400 polgár fordult az egyesülethez azzal, hogy keresetet nyújtana be a bankja ellen.

A hitelfelhasználók azt a pénzt igényelnék vissza, amit a bank hitelfeldolgozás címén fizettetett meg. Az Efektiva jogásza szerint az egyesület tagjainak csak annyit kell tenniük, hogy beviszik a szerződést, amelyből látszik, hogy a bank felszámolta a hitelfeldolgozás költségeit, s hogy aláírják a meghatalmazást az ügyvéddel, aki díjmentesen képviseli őket. Minden ügyfél esetében különálló keresetet nyújtanak be.

A Belgrádi Felsőbíróság csütörtökön megerősítette az Első Alapfokú Bíróság elsőfokú ítéletét, miszerint a bank jogtalanul fizettette meg a hitelfeldolgozás költségeit és módosított a kamatlábon. Az elmúlt egy hétben ez már a második ítélet az ügyfél javára a bank ellen.

Veroljub Dugalić, a Szerbiai Bankok Egyesületének főtitkára korábban azt mondta, a bankok törvényesen járnak el a hitelfeldolgozás költségeinek megfizettetését illetően, s nem látja okát annak, hogy módosítsanak az üzletpolitikán.

Szerbia
bank
hitel

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.