Ugrás a tartalomra

Vučić elégedetlen New York-i megbeszéléseivel

2018.03.22
11:13
2024.03.19
08:50
Forrás
Szerbiai RTV
Elégedett vagyok az elvégzett munkánkkal, azonban annak eredményeivel nem - mondta Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV műsorában, amelyben a New York-i látogatásáról beszélt.

A szerb államfő Koszovóról, illetve az ott élő szerbek helyzetéről folytatott tárgyalásokat az Amerikai Egyesült Államokban. Véleménye szerint a nyugati nagyhatalmak továbbra is szilárdan kiállnak Koszovó függetlenségének megőrzése mellett.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Számomra ez csalódás volt. Megértettük az üzenetet. Nekünk tovább kell dolgoznunk és harcolnunk, mivel ha dolgozunk és felelősségteljesen viselkedünk, akkor annak lesz eredménye. Szerbia polgárainak néhány szóban szeretném megmagyarázni. Úgy tűnik, hogy a nyugati országok semmiképen sem szeretnének beszélgetni arról, hogy Koszovó területe kihez tartozik. Ők ezt befejezettnek tekintik. Mindenféle beszélgetésre Pandóra szelencéjének kinyitásaként tekintenek.”

Koszovó
Szerbia
Amerikai Egyesült Államok

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.