Ugrás a tartalomra

Schubert darabbal nyitott az idei Piano Fest

2019.01.21
21:35
2019.01.23
09:52
Forrás
Pannon RTV
A hétfő esti nyitányon visszatérő vendégek, az izraeli Yuval Admony és japán felesége Tami Kanazawa ültek a billentyűk mögé. A romantika mellett az izraeli népzenéből is ízelítőt kaphatott a közönség.

Yuval Admony és japán felesége Tami Kanazawa zongorajátékával indult idén a Piano Fest koncertsorozata. Az előadóművészek egy Schubert darabbal és egy izraeli zeneszerző művével készültek a közönségnek.

Yuval Admony, zongorista, Izrael: „Tavaly két zongorán adtunk a koncertet, idén csak egy zongora van. Szóval négykezest játszunk. A négykezesben egy kicsit intimebb a zenélés, ami elég érdekes, hogy egy Schubert darabbal kezdünk - már az ő idejében is voltak összejövetelek, úgynevezett Schubert-estek. Tehát f-mol Fantáziáját játsszuk, amely mesterművet három hónappal halála előtt alkotott, és aztán egy kis izraeli zenével is folytatjuk: a Hat izraeli táncot, Haim Alexandertől játsszuk. Ezek kötődnek az izraeli néphagyományokhoz, és egyszerűen gyönyörűek.”

A Piano Festen már szokás, hogy a hangversenyek mellett mesterkurzust is szerveznek a zongoristák számára, amelyet a Szabadkai Zeneiskolában tartanak.

Görög Noémi, művészeti vezető, Electe Művészeti Egyesület: „A mesterkurzust Yuval Admony és Tami Kanazawa vezeti, a Szabadkai Zeneiskolában. Ők Izraelből érkeztek. A kurzusra jelentkeztek Németországból, Oroszországból, Horvátországból, Magyarországról és természetesen vannak a Szabadkai Zeneiskolából is résztvevők. A mostani sorozatban pedig öt koncertet tartunk, minden este mától, tehát január 21-től 25-ig, és ebből háromra itt a szabadkai Városháza dísztermében kerül sor, kettőre pedig a Zeneiskolában.”

A január 25-i zárókoncerten a mesterkurzus tanárai és résztvevői lépnek fel. A hangversenyt a Szabadkai Zeneiskolában rendezik, 20 órai kezdettel.

Piano fest
Szabadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.