Ugrás a tartalomra

Tavaszi nagytakarítás Szabadkán a Zorka Helyi Közösségben

2019.06.18
19:56
2023.06.13
10:43
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat értesíti a polgárokat,
hogy március 24-e és június 19-e között szervezi meg a tavaszi nagytakarítást.

Az akció ideje alatt a városi, a peremvárosi és a települési helyi közösségekben
öt köbméteres konténerekbe helyezhetik el a szilárd és nagyméretű hulladékot a lakosok.
A  hulladékgyűjtőket a programban meghatározott napon minden reggel 8 órakor helyezik ki a megadott helyszínre.
A megtelt szemetesek elszállítását pedig 13.00 és 15.00, illetve 18.00 és 20.00 óra között végzik.
Június 19-én, szerdán és 20-án, csütörtökön a Zorka Helyi Közösségben a Zorka és az Erdőd utca sarkán, illetve a Batajnica és a Balzac utca találkozásánál, valamint a Petar Petrović Aga és az Aleksa Kokić utca kereszteződésében, továbbá a Proletár brigádok és a Zombori utca sarkán, valamint a Proletár brigádok és a Zorka utca találkozásánál, illetve a Proletár brigádok és a Bodrogvári Ferenc utca kereszteződésében, továbbá a Jókai Mór és a Kolumbusz Kristóf utca sarkán helyezik el a nagyméretű hulladékgyűjtőket.

 

lomtalanítás

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.