Ugrás a tartalomra

Đurić: Szerbia a saját érdekei szerint fog politizálni

2019.08.13
16:21
2019.08.13
17:43
Forrás
Pannon RTV
A Kvinta országainak közleményére szinte azonnal reagált a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője.

Marko Đurić szerint azzal, hogy Szerbiától azt kérik, hogy hagyjon fel a kampánnyal, amelynek célja, hogy egyes országok vonják vissza Koszovó függetlenségének korábbi elismerését, Pristinát viszont nem vonják kérdőre azzal kapcsolatban, hogy azért lobbizik, hogy a nemzetközi szerveztek tagállama legyen, egyértelmű, hogy milyen végkifejletet szeretnének elérni.

Đurić hozzátette, nem lehet egy lapon említeni azokat, akik megszegik az árucsere-forgalomra vonatkozó CEFTA-egyezményt és azokat, akik csak védekezni próbálnak az ellen, hogy országuk egy része jogellenesen legyen tagja bármely nemzetközi szervezetnek. „Szerbia tudomásul vette a közleményt, azonban Szerbia a továbbiakban is a saját érdekei szerint fogja vezetni bel- és külpolitikáját, akár Koszovóra, vagy más kérdésekre vonatkozóan. A mi válaszunk erre az, hogy készen állunk az egyeztetésre, amikor megszüntetik a vámokat.”

Marko Đurić
Koszovó
Kvinta

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.