A koszovói parlament ülését ma is félbeszakították, mivel a Koszovói Demokrata Párt köré felsorakozó koalíció, valamint a kisebbségi pártok képviselői sem jelentek meg az ülésen.
Az államfő szerint a tény, hogy a bútorforgalmazó és gyártó svéd IKEA cég az állam területén is megjelent, annak a bizonyítéka, hogy Szerbia egy folyamatosan fejlődő stabil ország.
Nem fordítják le többé teljes egészében Vajdaság Hivatalos Lapját azon nemzeti közösségek nyelvére, amelyek hivatalos használatban vannak a tartományban.
A boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia közös nyilatkozatát, amelyet idén ősszel fogadhatnak el, nem az aktuálpolitika alakulása és egy nagy szerb állam víziója szülte.
Csak júliusban több mint egymillió személy választotta határátlépésre a Röszke-Horgos autópálya-átkelőt. Naponta átlagosan 35-36 ezren haladtak át Röszkénél. Az autóbusz-forgalom is jelentős volt.
Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
Szaporodnak az autók a szerb-magyar határszakasz Szerbiából kilépő oldalán. Az ortodox húsvéti ünnepek elmúltával torlódásra lehet számítani több szerb-magyar határátkelőn - figyelmeztetnek az illetékesek.
Az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy hétfőn, aki teheti, ne induljon el Magyarországra, vagy onnan Szerbiába, mivel az ortodox húsvéti ünnepek elmúltával torlódásra kell számítani valamennyi szerb-magyar határátjárón.