Ugrás a tartalomra

Hatalmas előrelépés várható a szerb-görög gazdasági kapcsolatok terén

2024.02.12
13:42
2024.02.12
16:45
Forrás
Pannon RTV
Nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni Belgrád és Szaloniki összekötésére, csakúgy mint a Pireuszból induló és Budapesten végződő közlekedési folyosó befejezésére is.

2024-ben hatalmas előrelépésre számítanak gazdasági téren Görögország és Szerbia kapcsolatában. Aleksandar Vučić és Kiriákosz Micotákisz mai találkozóját követően a görög miniszterelnök kijelentette, hogy Szerbia a gazdasági reformok révén rohamosan közeledik az európai uniós csatlakozáshoz.

Aleksandar Vučić és Kiriákosz Micotákisz több fontos kérdésről is tárgyalt a két ország kapcsolatát illetően. A görög miniszterelnök hangsúlyozta, nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni Belgrád és Szaloniki összekötésére, csakúgy mint a Pireuszból induló és Budapesten végződő közlekedési folyosó befejezésére is. Micotákisz hozzátette, Szerbia és Görögország együttműködése az egész régió számára egyaránt fontos az energiastabilitás kérdésében.

„A Görögország és Szerbia közötti együttműködés kiterjed mind az energiára, mind a biztonságra, valamint az ellátás diverzifikációjára. Támogatjuk a vertikális gázszállítást délről északra és fordítva. Velünk van egy földgázipari vállalatnál dolgozó vezető is, aki érdekelt a szerb cégekkel való együttműködésben.”

Aleksandar Vučić a találkozót követő sajtótájékoztatón kijelentette, szerinte ez az év hatalmas előrelépés lesz Szerbia és Görögország gazdasági kapcsolataiban. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a két ország idén ünnepli diplomáciai kapcsolatainak 145. évfordulóját. Szerinte egyre többen térnek vissza Szerbiába más külföldi országokból.

„Egyre több külföldi munkavállaló van az országban, és most először térnek haza, akik elmentek. Hadd mondjam el, hogy az elmúlt száz napban több mint 17 ezer újszülöttet vettek nyilvántartásba az országban. 21 ezren érkeztek a régióból és Európából, mindenekelőtt vannak olyanok, akik még Kanadából is visszajönnek, sőt Németországból 1164-en.”

Vučić szerint Görögország Szerbia egyik jelentős, fontos és őszinte támogatója az Európai Unióhoz való csatlakozásban. A szerb államfő nyomatékosította, hogy Szerbia eltökélt szándéka, hogy folytassa és felgyorsítsa az Unióhoz való csatlakozást.

Szerbia
Görögország
gazdaság
Aleksandar Vučić
Kiriákosz Micotákisz

Most

18:56, Frissítve: 20:03

Fújták a harsonát a zentai diákok

Harsona szótól volt hangos a Petőfi Sándor Általános Iskola Zentán. Az intézmény harmadik osztályos tanulói adtak rövid koncertet Szögi István harsonaművész vezetésével.

Népszerű

Érkeznek a kék kukák

Megkezdte a szelektív hulladékgyűjtésre szolgáló kék kukák szétosztását a Szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat a Kér helyi közösség és a Harcosok sorakozója lakótelep egy részén.