Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Citerások találkoztak Adorjánon

2018-10-28
11:00
2018-10-28
17:23
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 120 vendég érkezett a nemzetközi citeratalálkozóra az adorjáni kultúrotthonba. A Szól a citera elnevezésű rendezvényen a visszajáró vendégnek számító Balotaszállási Citerazenekar is fellépett.

Az esemény célja a népi hangszer népszerűsítése, valamint a barátkozás és a nemzetközi kapcsolatok erősítése. A rendezvényt a helyi közösség, Magyarkanizsa önkormányzata és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta. A helyiek mellett a Magyar Összefogás jelöltjei is részt vettek a találkozón. A Szőke Tisza Művelődési Egyesületnek a népzenei találkozó után ez a második legnépesebb rendezvénye a faluban.

Baráth Katalin, elnök, Szőke Tisza Művelődési Egyesület: „Négy évvel ezelőtt indult a Szól a citera elnevezésű rendezvényünk, mert akkor alakult meg a Tisza-menti Zengő Citera Együttes, amelynek a mi zenészeink is tagjai, és jött az ötlet, hogy kellene csinálni egy találkozót. Vannak magyarországi barátaink, akik szintén citeráznak, és két csoporttal jöttek, emellett a Zengő Citera, a mieink lépnek fel, és még énekesek, mert nincs sok citerás a környékünkön, annyi csoport nem jött el, de így lesznek fellépők, akik énekelnek.”

Adorján
nemzetközi citeratalálkozó
Nemzeti tanácsi választások 2018
Magyar Összefogás
Sutus Áron

Most

Népszerű

Fájjon-e a feje annak, akinek régi autója van?

A légszennyezés a mindennapok legégetőbb problémája lett. A címlapok, az újságok vezető cikkei mind erről szólnak a szerb sajtóban is. Nap mint nap újabbnál újabb intézkedéseket fogalmaznak meg.

Négy gépkocsi ütközött össze Szabadkán

Négy gépkocsi ütközött össze Szabadkán, az Egészségügyi Középiskolánál a Belgrádi úton, ma kora délután. Egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett, írja a subotica.com hírportál.