Ugrás a tartalomra
gyertya

Elhunyt Vekerdy Tamás

2019-10-09
10:24
2019-10-09
11:11
Forrás
HVG.hu
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás - közölte a pszichológus, író családja.

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán folytatta, majd a BTK pszichológia szakát is elvégezte. Járt Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira. Volt házitanító és a Nemzeti Színház statisztája, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára.

1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, később tudományos tanácsadója, majd szeniora volt. Tanított a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén, Solymáron a magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében vett részt. 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője.

Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, többek között Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták 1985-ben, Budapestért díjat kapott 2000-ben, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.

Vekerdy és az iskola

Vekerdy Tamás azt tartotta, a gyerekeket kreatív, érdeklődő, vidám emberekké kell nevelni. Előadásaiban és írásaiban rendre szembement a klasszikus iskolai modellel. Sokszor elmondta, hogy "baromságnak" tartja az osztályozást, mondván: soha nem a tananyag a lényeg. "Nem a világra nyitott embereket képezünk, holott évek óta tudjuk, hogy három dologra lesz szükség a jövőben: kreativitásra, kritikai érzékre és vállalkozókedvre. Ehelyett mi beszabályozott, füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk." - fogalmazott Vekerdy. Szerinte az iskola tehet arról, hogy folyamatosan csökken az átlag műveltségi szint. Úgy vélte, nem a tananyagból lehet művelődni, hanem abból, "ha a tanárnak a pórusaiból is Horatius párolog.” Gyakran hangoztatta, hogy a mai tanterv túlzsúfolt, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a padokban görnyedve. Vekerdy feleslegesnek tartotta a házi feladatot és a gyerekek állandó fejlesztését. Elvei szerint a szabad játék, az önfeledten eltöltött idő ennél sokkal többet ér.

Mozgás kell, tévé nem

A mai gyerekek szerinte nagyon keveset mozognak. A szabad futkározás, ugrálás, birkózás helyett tantermekbe vagy lakásokba vannak zárva. Ennek hatására már a gyerek kényszeres mozdulatokat végez, a körmét rágja, rázza magát. Vekerdy kritikus volt a különórákkal: szerinte ezeket a szülők a gyerek idejének lekötése céljából veszik igénybe. A minden szabadidejétől megfosztott gyerek – alkatától függően – vagy agresszívvé válik a rengeteg frusztrációtól, vagy magába fordul, és depressziós tüneteket kezd mutatni - vallotta. A tévéműsorokról, rajzfilmekről sem volt jó véleménye. Sőt, a természetfilmeket is kritikával illette. Szerinte ugyanis a készen kapott képek megölik a képzelőerőt. Iskoláskor alatt egyáltalán nem ajánlotta a tévézést, az idősebbeknek pedig napi 20 percet javasolt, amit a szülővel együtt kellene eltölteni. A hírműsorokat és az erőszakos filmeket, akciókat és horrorokat egyáltalán nem lenne szabad látniuk a gyerekeknek - mutatott rá Vekerdy.

"Ne vasaljon, anyuka!"

A szülőknek is igyekezett tanácsokat adni. A Könyörgöm anyuka, ne vasaljon! címmel elterjedt cikkben arról szól, hogy a házimunkánál jóval fontosabb a gyerekkel eltöltött, kötöttségek nélküli idő. Véleménye szerint a vasalás időpocsékoló és idegőrlő tevékenység, minden felesleges házimunka iskolapéldája. A mögötte rejlő filozófia pedig ez: ne legyünk maximalisták, vegyük észre, mi fontos és mi nem a család életében, és ha választani kell, hogy a gyerek lelke legyen ápolva vagy a nadrág kivasalva, habozás nélkül válasszuk az első lehetőséget. Vekerdy állította, boldog gyereket csak boldog szülők nevelhetnek, akik nem vesznek el a mindennapok lényegtelen apróságai között, akik nem akarnak minden áron mindenkinek megfelelni. A pszichológus azt tartotta ideálisnak, ha az anya "kemenceszerűen" otthon van, finomakat főz, és mindig van ideje a gyerekeire, ezért pedig érdemes anyagi áldozatot is hozni. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta, hogy az anyának legyen ideje időnként „szabadságra menni” a gyerekek mellől, vagyis elmenni a barátnőivel vagy a férjével.

elhunyt
pszichológus

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Fegyveres bankrablás Szabadkán

Fegyveres bankrablás történt ma reggel Szabadkán. Senki sem sérült meg. Az álarcos elkövető a Dimitrije Tucović, közismertebb nevén a Borovo utcájában lévő Postatakarékot rabolta ki.