Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Megújult a kúlai Népkör épülete

2020.06.13
07:44
2020.06.14
12:12
Forrás
Pannon RTV
A nyugat-bácskai településen tegnap este ünnepélyes keretek között adták át a Népkör Magyar Művelődési Központ újonnan kiépített tetőterét.
Pannon RTV/ Hoffmann Artúr

Egyebek között iskolát, művelődési központot, egészségházat és utcákat is felújítottak az elmúlt időszakban Kúlán.

Az elmúlt három évben jelentős beruházásokat sikerült megvalósítani a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolában, ahol mintegy 80 diák tanul magyar nyelven - mondta az intézmény vezetője.

Pozsár Csaba, igazgató, Petőfi Brigád Általános Iskola, Kúla: „Az első nagyobb a hidráns hálózatnak a helyrehozása volt, amivel teljesen bebiztosítottuk a tűz elleni oltórendszert. Ezek után az, ami jelentős volt a gyerekek biztonsága érdekében az a belső biztonsági kamerahálózatnak a kiépítése és funkcióba helyezése.”

Pannon RTV

A tartomány mintegy öt és félmillió dinárral támogatta a tanintézmény felújítását.

Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Bútorzatra is most hagytunk jóvá mintegy 160 ezer dinárt az iskolának és ide is eljutott az okostábla.”

A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központban az elmúlt négy évben mintegy 10 millió dinár értékben valósultak meg fejlesztések, főleg a magyar kormány támogatásával. A legutóbbi beruházás egy újonnan kialakított emeleti rész, amit Pásztor István, a VMSZ elnöke és Valka Károly, Kúla alpolgármestere, a VMSZ körzeti elnöke adtak át.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A kúlai Népkör épületének a felújítása egy nagyon hosszadalmas folyamat volt. Nem vagyok benne biztos, hogy ma ez befejeződött. Ma befejeződött egy fázis. Biztos vagyok benne, hogy a kúlaiaknak lesz majd újabb ötletük, ismerve őket. Nekünk pedig közösen az a dolgunk, hogy megpróbáljuk az ötletek megteremtésének, létrehozásának a feltételeit biztosítani.”

Pannon RTV

A kultúrműsoroknak, kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek otthont adó Népkör újonnan kialakított tetőtérben egyebek között két vendégszoba, konyharész és egy tároló is helyet kapott. Mindezek mellett számos egyéb beruházást is sikerült megvalósítani a településen - mondta az alpolgármester, Valka Károly.

Valka Károly, alpolgármester, Kúla: „Ami nagyon fontos volt: ötmillió euróból a szennyvízcsatorna-rendszert megoldottuk Kúlán és Cservenkán községi, tartományi és köztársasági pénzekből. Van egy közös tisztítónk Verbászon, ami EU-s pénzekből lett felépítve.”

Pannon RTV

Az ünnepélyes avatót követően a Népkör épületében a Magyar Szó tartotta meg Élőújság elnevezésű rendezvényét, amelyen helyi szakcsoportok is felléptek.

Varjú Márta, főszerkesztő, Magyar Szó: „Még el sem kezdtük az Élújság sorozatot, ők már hívnak bennünket, hogy de biztos ide jöjjünk. Ez a lelkes csapat szívesen jön ide Kúlára. Mindig játszanak velünk a nyereményjátékok során és folyamatosan reagálnak arra, amit a Magyar Szóban megjelentetünk, amiről a Magyar Szóban írunk. Egyfajta interaktív kapcsolat van a Magyar Szó szerkesztősége és a kúlai olvasótábor között.”

A rendezvény keretében Kabók Erika, a napilap főszerkesztő-helyettese a Szórványlétben című kötetsorozatot mutatta be a közönségnek, de kisorsolták a Magvető mellékletben meghirdetett nyereményjáték szerencsés nyerteseit is. A főnyeremény Péterrévére került.

A kúlai Népkört 1868-ban alapították, a legrégebbi magyar művelődési egyesület Vajdaságban. Alapítója Szakácsy Sándor plébános volt.

Kúla
Népkör
Valka Károly
Pásztor István
VMSZ
tetőtér
emelet
Magyar Szó
Élőújság
Nyilas Mihály
Juhász Bálint

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:50, Frissítve: 22:10

Argentína negyeddöntős, a hollandok már várják őket

1:0-ra vezetett Argentína Ausztrália ellen az első félidő végére. A második játékrészben már két gólra növelték előnyüket a dél-amerikaiak. Álvarez is betalált, majd Ausztrália szépített, de ez nem volt elég, 2:1-re győztek Messiék.

Népszerű