Ugrás a tartalomra

Ünnep

2022.12.18
10:06
2022.12.18
16:22
Forrás
Pannon RTV
Sikeres 151. évadot zárt a szabadkai Népkör MMK. Szombaton este megrendezték a Népkör szakosztályainak hagyományos karácsonyi műsorát Ünnep címmel. A Népkör Kosztolányi Dezső színházterme megtelt, a műsor pedig elkápráztatta a közönséget.

Az ünnepi műsor előtt Takács Márta, a Népkör Magyar Művelődési Központ elnöke osztotta meg gondolatait.

„Nagyon kreatív, szorgalmas, tehetséges csapat áll a szakosztályaink mögött.”

Az eseményen Stjepan Beretić, a szabadkai Szent Teréz-székesegyház plébánosa is méltatta az ünnep jelentőségét.

Az Ünnep című karácsonyi műsorban részt vettek a Népkör néptáncosai, citerásai, színjátszói és sokan mások. Az alaphangulatot Sterbik László és zenekara adta meg.

Varga Éva 9 és fél, Csehák Emma pedig tízéves, mindketten a Cifra-Boróka Táncegyüttes tagjai.

Varga Éva, néptáncos, Cifra-Boróka Táncegyüttes, Népkör MMK, Szabadka: „- Amikor együtt vagyunk, csak így a Cifra-Boróka, akkor is nagyon jó, de amikor itt vannak a nagyok, akkor sokat ismerünk közülük és akkor így is szoktunk próbálni.
- Most itt nagyon sokan vagytok a karácsonyi ünnepi műsoron, izgulsz?
- Kicsit.”

Csehák Emma, néptáncos, Cifra-Boróka Táncegyüttes, Népkör MMK, Szabadka: „- Mi a kedvenc táncod?
- A kalocsai, mert azzal foglalkoztunk legtöbbet, a kalocsai tánc.
- Milyen a hangulat itt a táncosok közt a Népkörben?
- Nagyon jó. Mindenki mindenkivel megpróbál barátkozni, ha valami problémánk van egymással, mindig megbeszéljük és megoldjuk.”

Új dolgokat is becsempésztek az idei évben a Népkör tevékenységébe, emelte ki Bodrogi Hajnalka, az intézmény ügyvezetője. „Ezek például a szakkörök, a foglalkozások, a bútorfestés, a hímzésnek különböző technikái, mézeskalács-készítés, és nem utolsó sorban nagy produkciókat sikerült színpadra vinnünk, úgyhogy én úgy gondolom, ettől sohase legyen rosszabb éve a Népkörnek.”

A Róna Táncegyüttes is egy nagyon sikeres és mozgalmas évet tudhat a háta mögött, mondta Szécsi Viktória művészeti vezető. „Jelenleg 35 tagot számlál a Róna Táncegyüttesünk, hetente két alkalommal találkozunk, de van, hogy hármat is be szoktunk iktatni. És nagyon családias hangulatban történnek a próbák.”

Éppen úgy, mint amilyen családias hangulatúra sikeredett a Népkör évzáró, Ünnep című karácsonyi műsora.

Népkör Magyar Művelődési Központ
Szabadka
karácsonyi műsor
néptánc
Rumenyákovity Szilvia
Bodrogi Hajnalka
Stjepan Beretić
Szécsi Viktória

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.