Ugrás a tartalomra

Tilos a Majsai hídon teherautóval közlekedni

2023.07.24
15:07
2023.07.24
17:15
Forrás
Pannon RTV
A biztonsági intézkedésre tábla is figyelmeztet - áll a szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat levelében, amelyet a TV Subotica kérdésére adott ki.

A helyi televízió a híd minőségével és biztonságosságával kapcsolatban kereste fel a közvállalatot. Válaszlevelükben emlékeztetnek, több korábbi tanulmány eredménye is indokolttá tette a teherforgalom beszüntetését a hídon.

Azt, hogy tilos a Majsai hídon teherautóval közlekedni táblák is jelzik. A legutóbbi, 2020-as tanulmány már nem tartja indokoltnak a híd felújítását, helyette új híd építését javasolja. Az Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat levelében az áll, a szakértői véleménnyel összhangban felvették a kapcsolatot a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra Közvállalattal, és kilátásba helyezték az új híd megépítését. A vállalat emlékeztet, nem a Majsai híd az egyetlen alternatív útvonal, amely összeköti a vasútépítés miatt gyakorlatilag kettészakított várost.

Az illetékesek ajánlják a Koszovó és a Lošinj utcai kerülőt is, valamint tájékoztatnak, hogy napokon belül elkészül a Bajnát utcai új szakasz. Emellett hamarosan a Jovan Mikić utca és a Proletár brigád utca, ismertebb nevén a Szerb sor között is a végéhez közelít a felüljárók kiépítése. A közvállalat egyúttal ismét felhívta a figyelmet arra, hogy tehergépjárművel senki ne hajtson fel a Majsai hídra. Hogy az oda terelt buszforgalom, és a korábbi többszörösére nőtt autós forgalom jelent-e a korábbinál nagyobb veszélyt, nem részletezték.

Majsai Híd
tilos
teherautó
Szabadka

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.