Ugrás a tartalomra

Az elmúlt 30 évet értékelte Orbán Viktor Tusnádfürdőn

2019.07.27
21:35
2019.07.28
11:55
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt 30 évet értékelte és a következő 15 év terveit vázolta Orbán Viktor magyar miniszterelnök hagyományos tusnádfürdői beszédében a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor utolsó napján.
MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyarok harcokkal teli időszakon vannak túl és még számos helyen kell helytállni a következőkben is - mondta Orbán Viktor. A magyar kormányfő ideológiai kérdésekről, államelméleti és aktuálpolitikai kérdésekről is értekezett az erdélyi szabadegyetem zárónapján.

MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Az a jó hogy ez a 30 év mögöttünk van és nem előttünk.” - Így kezdte az elmúlt 30 évre vonatkozó értékelését Orbán Viktor magyar miniszterelnök az erdélyi Tusnádfürdőn. Mint mondta, a magyarok harcokkal teli időszakon vannak túl. Lezajlott két rendszerváltás az országban: 1989-ben a liberális rendszerváltás, míg 2010-ben a nemzeti rendszerváltás. Hozzátette, 2010-ig számos csatát kellett megvívni nemcsak nemzetközi szinten, de belpolitikai szempontból is. 2010 után a kétharmados Fidesz-KDNP-győzelem után újabb kihívások jöttek - szögezte le Orbán Viktor, majd így folytatta: „Azt is mondhatnám, hogy úgy éltük meg az elmúlt 9-10 évet, hogy egyik kezünkben ott volt a kőműves kanál, a másikban pedig a kard. Úgy kellett építkezni, hogy közben folyamatosan harcolni kellett, mert - és ez is az elmúlt 10 évünk történelme - a nemzeti rendszer nemzetközi elfogadottságának folyamatos megkérdőjelezésével is meg kellett küzdenünk.”

MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni - folytatta a magyar kormányfő: „Magyarország biztató pályán van: rendezett pénzügyek, csökkenő adósság, és növekedő, emelkedő bérek, izmosodó kis- és középvállalatok, gyarapodó családok és lendületes nemzetépítés. Természetesen lehet is, kell is jobban csinálni mindenkinek.” 

MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyaroknak sikerült sikert elérniük az európai színtéren is. Egy Magyarországnak kedvező választás született ez Európai Bizottság elnökének személyében, ugyanis Ursula von der Leyen jó választás az EB-elnöki székbe. Orbán kijelentette: bonyolult manőverek eredményeképpen sikerült elérni azt, hogy egy, a magyarok számára megfelelő személy kerüljön az Európai Bizottság élére: „Ennek a bizottságnak vissza kell térnie az Unió alapokmányában rögzített szerepéhez, vagyis a szerződések őreként kell viselkedni, és abbahagyni a politikai aktivizmust. Nem politikai testület, nem dolga, hogy programja legyen, nem dolga, hogy politikai támadásokat végezzen a tagállamok ellen. Ez az előző Juncker-kabinet idején így volt.” 

MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar miniszterelnök államelméleti kérdésekkel is foglalkozott, és boncolgatta az illiberális állam jelentését is, amelyet először néhány évvel ezelőtt pont Tusnádfürdőn említett először. Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság. Hozzátette, az elkövetkező 15 év küldetése, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel és a liberális internacionalizmussal, mert Magyarországot csak így lehet megerősíteni.

Orbán Viktor, kormányfő, Magyarország: „Lehetséges-e az, hogy egy 10 milliós ország az Európai Unióban, a liberális korszellem idején kimásszon az adósságból? Helyreállítsa pénzügyi-gazdasági szuverenitását? Gyorsabban fejlődjön, mint a liberális demokráciák? Lehetséges-e, hogy sikeresen elutasítsa az illegális migrációt, hogy védelem alá helyezze a családot, megvédje keresztény kultúráját? Nemzetegyesítést és nemzetépítést hirdessen? Megteremtse a keresztény szabadság rendjét, lehetséges-e, hogy mindezt teljes nemzetközi ellenszélben túlélje, sőt sikerre vigye? Tisztelt hölgyeim és uraim, nem álmodunk. Ez igenis lehetséges, ahogyan az elmúlt tíz évben is lehetséges volt.” 

MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Aktuálpolitikai kérdések kapcsán Orbán Viktor egyebek között leszögezte, az elkövetkező időszakban is számos csata vár Magyarországra. Azt mondta, Nyugat-Európa gazdasága lassulni fog, így a magyaroknak új útvonalakat kell keresniük, gazdaságvédelmi akcióterveket kell elfogadni ahhoz, hogy az ország válaszolni tudjon a következő időszak gazdasági kihívásaira.

Orbán Viktor
Tusnádfürdő
Tusványos

Most

21:04, Frissítve: 21:13

Gólyakolónia Újvidéken

Újvidék északi bejáratánál, az autópálya mellett található Vajdaság egyik legnagyobb gólyakolóniája. Egy elhagyatott építkezés betonoszlopainak tetején több mint húsz fészekben nevelik az új nemzedékeket.

Népszerű

Gyengülnek a Föld „életjelei”

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.