Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/ Risto Bozovic

Egyik jelölt sem aratott első fordulós győzelmet a montenegrói elnökválasztáson

2023.03.20
06:58
2023.03.20
07:14
Forrás
MTI
Az előzetes eredmények szerint egyik jelölt sem győzött az elnökválasztás első fordulójában vasárnap Montenegróban, így második fordulót kell tartani - közölték a CeMI ellenőrző és kutatóközpont képviselői..

Az országos választási bizottság (DIK) nem közölt előzetes eredményeket vasárnap esti sajtótájékoztatóján, hanem csak a részvételi arányról számolt be. Ez alapján a választásra jogosultak 64,06 százaléka vett részt a voksoláson. Öt évvel ezelőtt a részvételi arány 63,92 százalékos volt. 

    A CeMI ellenőrző és kutatóközpont képviselői viszont bejelentették, hogy a választási megfigyelőik által vizsgált részeredmények alapján a legtöbb szavazatot a hivatalban lévő köztársasági elnök, Milo Đukanović kapta (35,3 százalék). A második helyen Jakov Milatović közgazdász, korábbi gazdaságfejlesztési miniszter, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje végzett (29,3 százalék), míg a harmadik Andrija Mandić, a szerbbarát Demokratikus Front jelöltje lett (19,1 százalék). Milo Đukanović kihívója eszerint Jakov Milatović lesz a második fordulóban. 

    Egyelőre nem lehet tudni, hogy a maradék öt jelölt kit fog támogatni a második fordulóban, hiszen erről eddig nem nyilatkoztak, illetve az is kérdéses, hogy az állampolgárok hogyan döntenek: szeretnék-e, ha az eddigi államfő maradna a hivatalában, vagy új elnök venné át a köztársasági elnöki tisztséget. 

    Az államfő tisztsége elsősorban protokolláris, képviseli az országot külföldön, jóváhagyja a törvényeket, kiírja a parlamenti választásokat, javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, valamint az alkotmánybíróság elnökére és tagjaira. Emellett javaslatot tehet a parlamentnek népszavazás megtartására, amnesztiát hirdethet, és állami kitüntetéseket adományozhat. 

    Az országos választási bizottság hétfőre ígért végleges eredményeket. Az elnökválasztás második fordulóját pedig április 2-án rendezik meg. 

Montenegró
választások

Most

11:42, Frissítve: 11:56

Tűzvédelmi előadások a gazdáknak

Tűzvédelmi előadás sorozatot tart Magyarkanizsa községben a községi Önkéntes Tűzoltó Szövetség. A tűzvédelmi előadás hosszú évek után került újból megszervezésre, célja pedig, hogy a termelőket felkészítse az aratási időszakra.
10:38, Frissítve: 12:48

Ma van a dohányzásmentes világnap

Naponta 13-an halnak meg tüdőrák következtében Szerbiában, 90 százalékuk dohányos. Ma van a dohányzásmentes világnap. A dohányzók számát tekintve Szerbia az ötödik helyen áll Európában.
08:46

Ma Sevilla-Roma Európa-liga döntő

A budapesti Puskás Aréna ad otthont a labdarúgó Európa-liga idei döntőjének, ahol a Sevilla és AS Roma mérkőzik meg a bajnoki címért. A spanyol csapat az Európa-liga, míg a Roma a kupadöntők specialistája.

Népszerű