Ugrás a tartalomra
MTI/Koszticsák Szilárd

Fidesz-kongresszus: Újra Orbán Viktort választották meg pártelnöknek

2021.11.14
17:40
2021.11.14
18:25
Forrás
MTI
Megköszönte a bizalmat és azt, hogy rábízták Magyarország szavai szerint legsikeresebb politikai közösségének vezetését.

Megtartotta 29. tisztújító kongresszusát a Fidesz Budapesten, a Hungexpo területén, több mint kétezer résztvevővel. Újra Orbán Viktort választották meg a Fidesz elnökévé. Köszönetet mondott a kongresszusnak, megköszönte a bizalmat és azt, hogy rábízták Magyarország szavai szerint legsikeresebb politikai közösségének vezetését. Gál Kingát, a párt EP-képviselőjét választották meg a Fidesz új alelnökévé. Erről a pozícióról Novák Katalin magyar családügyi miniszter azért mondott le, mert a párt szabályzata szerint miniszterként már nem lehet párttisztsége. Gál Kinga beszédében azt mondta, soha nem volt akkora tétje a nemzeti, családközpontú nézetek megerősítésének és győzelmének a választásokon, hogy ez becsatornázható legyen Európa jövőjének alakításába. A kongresszuson a további három alelnököt, Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot a küldöttek megerősítették posztjukban.

Mások mellett felszólalt továbbá Szíjjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is, aki azt mondta, 2022-ben újra Európa védőbástyáján állva, negyedszer is győzni fogunk. Az eseményen jelen volt Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke, valamint Dr. Pásztor Bálint szerbiai köztársasági parlamenti frakcióvezető is.

Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke, magyar miniszterelnök: „Úgy látom, hogy az első 33 év, minden, ami eddig történt, csak bemelegítés volt. Sok minden történt, sok mindenbe belevágtunk, sok mindent elértünk. Oroszok ki, kommunisták el, csődből vissza, alkotmány be, IMF haza, rezsi le, migránsok kívül, határon túliak egybe, és ami a legfontosabb, szív fel. Valóban nem kevés, mégis úgy érzem, csak a kezdet, csak a felkészülés az igazán nagy dolgokra, amelyek még várnak ránk. És ebből nem szeretnék kimaradni. Az a legbiztosabb, ha elől megy az ember. Az biztos, hogy itt a legnagyobb a golyózápor, de cserébe innen látsz a legjobban. A Fidesz hűséget, hitet és bizalmat jelent. A Fidesz hűséges párt. Hű Magyarországhoz és annak népéhez, hű a magyar emberekhez.”

Fidesz
Orbán Viktor
tisztújítás
kongresszus

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.