Ugrás a tartalomra
Pixabay/41330

Guterres: Észak-Korea engedje el a politikai foglyokat

2019-09-04
11:51
Forrás
hirado.hu
A világszervezet vezetője az összes politikai fogoly szabadon engedésére szólította fel szerdán Észak-Koreát.

Antonió Guterres egyben azzal vádolta meg Phenjant, hogy az önkényes őrizetbe vételekkel, a kínzásokkal, a kényszermunkával és kivégzésekkel megsérti az emberi jogokat a fogolytáborokban.

Guterres felhívását a világszervezet szeptember 17-én kezdődő Közgyűlése 74. ülésszakához benyújtott jelentésében tette közzé. A dokumentumban foglalkozik Észak-Korea általános emberi jogi helyzetével, a tavaly szeptembertől idén júliusig terjedő időszakra vonatkozólag.

Hangoztatta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban az embereket alapvető emberi jogaik gyakorlásáért őrizetbe veszik és letartóztatják. A jelentésben idézték azokat az embereket, akiket a Hamgjong tartományban lévő Dzongori táborban tartottak fogságban. Kiderült, hogy a táborban háromezer ember lehet, és számos jelentés szerint több rab is éhen halt. Ugyancsak itt gyakori a tüdővész és a fertőző májgyulladás. Számos jelentés szólt arról is, hogy az őrök több embert agyonvertek.

Az ENSZ-főtitkár a világszervezetnek készített jelentésében számos javaslatot tett, amelyekben egyebek között felszólította Észak-Koreát, hogy tegyen lépéseket az emberi jogok helyzetének javítására az országban. Az ajánlások között szerepelt az is, engedjék be az országba az ENSZ emberi jogi főbiztosát, hogy a helyszínen ellenőrizze a helyzetet.

Észak-Korea
ENSZ
António Guterres
politikai fogoly
emberi jog

Most

21:47, Frissítve: 22:05

Előttünk a jégvédelmi szezon

A Közügyekben Bognár Pásztor Hajnalka, a Városi Tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsosa elmondta, Szabadkán a tavalyról megmaradt jégvédelmi rakéták mellé idén újabb ötvenet vásároltak.

Népszerű

Újra szabadon átléphető a szerb-magyar határ

Ma délelőttől karanténkötelezettség nélkül lehetséges a személyforgalom a szerb-magyar határon a szerb és a magyar állampolgárok számára - jelentették be Röszkén sajtótájékoztatón.