Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Bodzsoni Péter

Megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai

2021.09.27
12:46
2021.09.27
17:26
Forrás
MTI, Pannon RTV
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg - jelentette be Potápi Árpád János Budapesten.
Pannon RTV/Bodzsoni Péter

2010-ben döntöttek a Határtalanul programról, az első buszokat pedig 2011. június 4-én indították el Budapestről - emlékeztetett a sajtótájékoztatón Potápi Árpád János. 2010 és 2020 között 1500 anyaországi és külhoni települést érintett a program, a magyarországi egyetemisták 78 százaléka már járt határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja - ismertette a program eredményeit a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Most, a járvány miatt elmaradt kirándulások megszervezésére is lehetőséget biztosítanak - tette hozzá.

„Többszörösen meg kellett hosszabbítanunk a megvalósítás határidejét, attól függően, hogy hogyan változott a járványhelyzet. Most azt tudjuk mondani, hogy 2022. augusztus 31-ig lehet igénybe venni az elmúlt éveknek a pályázati összegeit.”

Pannon RTV/Bodzsoni Péter

Idén két pályázatot hirdetnek meg: a hetedikeseknek és a középiskolásoknak. A hetedikeseknek szóló pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint, a középiskolásoknak szóló pedig 500 millió forint. Mindkét kiírásban 500 ezer és 5 millió forint közötti összegre lehet pályázni.

„Hogyha esetlegesen úgy jön a helyzet ebben a tanévben, hogy határon túl nem tudják a kirándulást megvalósítani, akkor lehet módosítani ezt a kirándulást más úti célok igénybevételére itt, a Kárpát-medencében, akár csak Magyarországon is.”

A pályázati felhívások elérhetőek a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu honlapon, illetve a www.hatartalanul.net oldalon, a megvalósítási időszak pedig 2021. szeptember 1. és 2022. augusztus 31-e között van.

A pályázatokat hétfőtől október 29-én 14 óráig lehet benyújtani elektronikusan a nemzetpolitikai informatikai rendszeren keresztül.

Potápi Árpád János
nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Határtalanul
külhoni
osztálykirándulás

Most

07:36

Mától bírságolnak

Szerbia kormányának döntése értelmében szombaton 22 órakor megkezdődött a covid-igazolványok ellenőrzése, és október 25-étől, azaz mától büntetik mindazokat, akik ezt az intézkedést nem tartják be.
20:07, Frissítve: 07:57

150 éves a szabadkai Népkör

Egyedülálló jubileumot ünnepel a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. Az intézmény megkezdte 150. évadát. Gálaműsort és díjátadó ünnepséget tartottak.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.