Ugrás a tartalomra

Nemsokára kiderül, hogyan oldaná meg Amerika a koszovói kérdést

2018.03.11
11:55
2018.03.11
17:08
Forrás
Szerbiai RTV
Az Egyesült Államok lehet a negyedik szereplője a Belgrád és Pristina közötti párbeszédnek.

Az Amerikai Egyesült Államok egy négy pontból álló Koszovó-csomagot készít - értesült a Novosti. A tervezet heteken belül a szerb államfő asztalára kerülhet - írja a lap. Sajtóinformációk szerint az amerikai megoldási javaslatba belekerül majd egy, a Szerb Községek Közösségének megalakítására vonatkozó fejezet is, amelynek értelmében a közösségek fontos végrehajtási jogköröket kaphatnak majd az egészségügy, az oktatás és a kultúra terén. Belgrádtól pedig azt várják, hogy engedélyezze Koszovó nemzetközi szervezetekbe való felvételét. A javaslatról hivatalos információk akár már a jövő hét elején nyilvánosságra kerülhetnek, ugyanis Szerbiába látogat az európai ügyekkel megbízott államtitkár-helyettes. A Novosti emlékeztet, ezzel az Amerikai Egyesült Államok is részt kíván venni a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben, amely eddig háromszereplős volt, az EU közvetítésével.

Koszovó
Koszovó-csomag
Szerbia

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.