Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

VMSZ Ifjúsági Fóruma: Nem kell félni a politikától

2019.10.18
23:14
2019.10.19
19:45
Forrás
Pannon RTV
Kiss Nándor lett a VMSZ Ifjúsági Fórumának új elnöke. A péntek esti tisztújító ülésen a fórum alelnökét is megválasztotta a 17 ifjúsági helyi szervezet vezetője.
Pannon RTV

A közgazdász végzettségű 26 éves adai Kiss Nándort egyhangúlag választották meg a VMSZ Ifjúsági Fóruma elnökének két évre. Fehér Szabolcsot váltja a tisztségen, aki négy évig volt a szervezet vezetője. Az új elnök elsődleges célja a politika népszerűsítése a fiatalok körében. „Fontos, hogy közelebb hozzuk a fiatalokat a politikához. Bevonjuk őket, hogy megmutassuk, hogy ez egy olyan lehetőség, ahol tudnak a kisebbségi magyarságnak az ügyéért tenni, azért, hogy egy élhetőbb környezetet alakítsanak ki saját maguk, otthon” - mondta az újonnan megválasztott elnök.

Pannon RTV

A VMSZ Ifjúsági Fórumának alelnöke a 23 éves Ódri Norbert lett. 18 éves kora óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja. „Mikor a fiatalok azt hallják, hogy politika, ne ijedjenek el tőle. Nem olyan politikáról beszélünk, amitől meg kell ijedni. Ez a közösségért való odaadás és tenni akarás” - buzdította az ifjúságot az alelnök, aki jelenleg az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának állatorvosi szakán ötödéves.

A fiatalok azt üzenik, nem kell félni a politikától. Ha az Ifjúsági Fórum tagjai lesznek, továbbképzéseken, táborokban, szórakoztató rendezvényeken vehetnek részt. A legközelebbi rendezvényük a 2019 perces foci lesz Zentán, november 30-án.

VMSZ Ifjúsági Fóruma
tisztújítás
gyűlés
Kiss Nándor
elnök
Ódri Norbert
alelnök

Most

19:30, Frissítve: 19:41

Újra járható az M5-ös autópálya Lajosmizsénél

Az autópályán, Lajosmizse közelében a forgalom ismét zavartalanul haladhat. Kora este 3 gépkocsi ütközött az M5-ös autópályán Lajosmizsénél, a Szeged felé vezető oldalon - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
18:11, Frissítve: 18:48

Kisorsolták az első lakásokat a nyereményjátékon

Šabacra és Kruševacra került a Vedd el a számlát és nyerj! nevű nyereményjáték első két díja, legalább is itt kaptak számlát a vásárlásukról a beküldők. Egy másfél szobás és egy kétszobás belgrádi lakás jár a nyerteseknek.
17:07, Frissítve: 17:19

Petr Pavel nyerte a cseh elnökválasztást

Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást - derül ki a statisztikai hivatal által közzétett, a szavazókörzetek 98 százalékában leadott és összeszámlált szavazatok alapján.
16:02, Frissítve: 17:22

Valamelyest csökkent a műtrágya ára

Az őszi 110 dináros ár helyett most akár 90 dinárért is megvásárolható a növények számára elengedhetetlen tápanyagforrás. A gazdák örülnek az árcsökkenésnek, de mint mondják, ez még mindig nagyon drága.

Népszerű

Gázt szállító vagonok siklottak ki Szabadkánál

Kisiklott egy propénnel teli tartályokat szállító vonat három vagonja Szabadkán. Információink szerint szivárgás nem történt, a balesetben pedig senki sem sérült meg. A vagonok sínre való visszahelyezése még folyamatban van.