Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Vučević cáfolja, hogy Szerbia fegyvereket adott volna el az Ukrajnában harcoló feleknek

2023.03.02
12:59
2023.03.02
13:08
Forrás
politika.rs
Ez marad Szerbia politikája az elkövetkezőkben is - mondta a védelmi miniszter.

Miloš Vučević cáfolta azon állításokat, miszerint Szerbia fegyvereket adott volna el az Ukrajnában harcoló feleknek. A szerb védelmi miniszter elmondta, hogy Szerbia nem adott el egyetlen egy golyót, aknát, gránátot, vagy puskát sem. Hangsúlyozta, hogy ez marad Szerbia politikája az elkövetkezőkben is.

Jogunk van értékesíteni azokat a termékeket, amiket előállítunk azoknak a vásárolóknak, akik bizonylatot mutatnak fel arról, hogy a végső felhasználók és megerősítik, hogy nem fogják továbbértékesíteni a fegyverzetet, valamint a katonai felszereléseket sem a gyártó beleegyezése nélkül – mondta a tárcavezető. Arra reagálva, hogy Szerbia 700 millió eurót fordított korszerű hadászati felszerelésekre, elmondta, hogy mindezt a kihívások, valamint a biztonságkockázati tényezők mérlegelésére alapozták.

Az a tény, hogy beruháztunk a hadiiparba, nemcsak a fegyver és katonai felszerelés vásárlását jelenti, ugyanis a csomag egy része az ország hadiiparának korszerűsítésére vonatkozik – magyarázta Vučević.

Miloš Vučević
Ukrajna
háború

Most

21:37, Frissítve: 21:49

Megszakítani a párbeszédet

A Szerb Lista a párbeszéd megszakításáért száll síkra, amíg a koszovói rendőrség rendkívüli erői és a polgármesterek vissza nem vonulnak.
16:05

Harci készültségben marad Szerbia Katonasága

Egyelőre nyugodtan telik a nap Koszovó északi részén. Ennek ellenére harci készültségben marad Szerbia Katonasága - erről döntöttek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén, amelyen a szerb kabinet tagjai mellett, Aleksandar Vučić államfő is jelen volt.

Népszerű

Tűz volt Szabadka központjában

Tűz ütött ki a szabadkai Đuro Đaković utca egyik épületében. A forgalmat lezárták egy időre, majd újraindult a közlekedés, de nagy volt a torlódás, rendőrök irányították a forgalmat.