Ugrás a tartalomra
Pixabay

Az IFRC és a WHO budapesti központját is bővítik

2023.03.29
17:01
Forrás
MTI
A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti központját - jelentette be a Genfben tárgyaló magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: Magyarország békét akar, ezért nem szállít fegyvereket Ukrajnába, viszont történelme legnagyobb humanitárius akciójának keretében segíti az ukrán menekülteket, amiben szorosan együttműködik a Vöröskereszttel. A tárcavezető ezt azzal kapcsolatban emelte ki, hogy Genfben az IFRC főtitkár-helyettese, Niamh Lawless volt az egyik tárgyalópartnere.

A miniszter közölte: a Vöröskereszt Debrecenben hozta létre logisztikai központját, tudván, hogy Magyarországról biztonságban üzemelhetnek. A szervezetnek Budapesten működik a globális szolgáltatóközpontja, amelynek újabb bővítéséről állapodtak meg, így hamarosan már 280-an fognak ott dolgozni.

Szijjártó Péter a WHO főigazgatójával is tárgyalt Svájcban. Azt írta, már akkor elkezdtek barátságot ápolni, amikor Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz még Etiópia külügyminisztere volt.

Az Egészségügyi Világszervezetre és főigazgatójára hatalmas feladat hárult az elmúlt három évben a világjárvány elleni küzdelem során - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: "jól dolgoztak és sok segítséget adtak nekünk is a járvány elleni harcban". "Mivel az elkövetkezendő években semmi sem garantálja azt, hogy ne kellene újra hasonló kihívásokkal szembesülnünk, ezért a WHO jó működése és a mi jó együttműködésünk a WHO-val" nagy jelentőséggel bír majd - fogalmazott. Ebből a szempontból jó hír, hogy az Egészségügyi Világszervezet is úgy döntött, bővíti budapesti központját, ahol a jövő hónaptól 50 helyett már százan fognak dolgozni - tette hozzá.

WHO
IFRC
Szijjártó Péter
Magyarország
Vöröskereszt

Most

13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű