Az aszpartám a cukormentes üdítőitalok egyik leggyakoribb édesítője. Az Egészségügyi Világszervezet szerint valószínűleg rákkeltő, mégsem tiltja be a használatát.
A szakemberek szerint azonban a továbbiakban is életünk része lesz a betegség, csak sokkal enyhébb tüneteket produkál, valamint halálos áldozatokat sem fog követelni a jövőben.
A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti központját - jelentette be a Genfben tárgyaló magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.
Drágul a földgáz Szerbiában november elsejétől, az emelés azonban nem lesz magasabb tíz százaléknál, jelentette ki a Szerbiai RTV műsorában Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek igazgatója.
Levéltáraink nagyjai, szerepük, eredményeik és jelentőségük témában konferenciát tartottak a szabadkai Városházán. A szerbiai előadók mellett Magyarországról és Horvátországból is érkeztek szakemberek.
Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.