Ugrás a tartalomra

Szijjártó a Szubjektívban: a Budapest-Belgrád vasútvonal most még lényegesebb

2020.04.24
11:43
2020.04.24
16:34
Forrás
Pannon RTV
A magyar külügyminiszter a Pannon RTV műsorában elmondta azt is, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program folytatódik.

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása most még inkább érdeke a két országnak - mondta Szijjártó Péter Szubjektív című műsorunkban. A magyar külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, Szerbia és Magyarország célja egyebek mellett a legversenyképesebb útvonal biztosítása a Nyugat-Európába irányuló kínai áruknak, amelyek a görög kikötőkbe érkeznek. Kiemelte, a kínai Eximbank aláírta a magyarországi szakasz finanszírozására vonatkozó szerződést, így nincs pénzügyi akadálya sem a beruházásnak. Ugyanakkor a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal is prioritást élvez, és 2022-re be szeretnék fejezni - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Úgy fogalmazott: jó reményük van arra, hogy a járvány elmúltával a magyar gazdaság egy új nagy lendületet tud venni és újra növekedési pályára tud állni.

Pannon RTV

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Magyarország: „Minden magyar számíthat minden magyarra, egyetlenegy magyart sem hagyunk magára, tehát természetes, hogy a határon túli magyar közösségekre is számítunk akkor, mikor a magyar gazdaság újraindításáról beszélünk, és éppen ezért a gazdaságfejlesztési programok folytatását azt mindenképpen szeretnénk megtenni.”         

A magyar külgazdasági és külügyminiszterrel készült teljes interjút ma 19:30-kor nézhetik meg a Pannon Televízióban.

Szijjártó Péter
Szubjektív
vasút

Most

16:19, Frissítve: 16:35

Újrahasznosítják a szennyvíziszapot Szabadkán

Biomasszát állítanak elő a felhasználásával. Ez egyelőre egy kísérleti projekt. Az ehhez szükséges tesztültetvények a Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási Kft. területén találhatók. Az illetékesek bemutatták az eddig elért eredményeket.

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.