Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Megnyílt Szalai Attila karikatúrakiállítása

2023.01.20
11:53
2023.01.20
16:28
Forrás
Pannon RTV
Karikatúrakaleidoszkóp címmel nyílt meg Szalai Attila karikatúrakiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban csütörtökön. A tárlaton a karikaturista kedvenc sportolóinak, zenészeinek és művészeinek portréjait tekinthetik meg az érdeklődők.

Szalai Attila a Hét Nap karikaturistája. Megközelítőleg 5000 rajza jelent meg nyomtatásban, most ezek egy részét tekinthetik meg az érdeklődők Magyarkanizsán.

A kiállítást Agárdi Gábor, a Pannon RTV igazgatóhelyettese nyitotta meg. „Nagyon kevés alkotó mondhat el magáról olyat, hogy amikor valaki rápillant az ő munkáira, akkor rögtön tudja, hogy ez egy Szalai rajz. Nekem is volt olyan, hogy egy-egy munkáját megmutatta és tudtam rögtön, annak ellenére, hogy szemüvegem van és nem látom annyira jól a dolgokat, hogy kit ábrázol, anélkül, hogy elárulta volna, kitaláltam.”

Szalai Attila csaknem 30 éve készít karikatúrákat. Az általa kedvelt, sokra tartott embereket szereti leginkább ábrázolni.

„Olyan személyeket örökítettem meg és állítottam ki most, akik igazán hatottak az én pályafutásomra, tehát ezekre az emberekre mindig is felnéztem és mai napig is felnézek. Ők igazi hősök számomra, attól függetlenül, hogy most valaki író, rockzenész vagy olimpiai bajnok. Én nekik állítottam egy kis emlékművet ezzel a kiállítással.”

A kiállítás február 8-ig látogatható a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban.

karikatúra
Szalai Attila
kiállítás
Magyarkanizsa
Agárdi Gábor

Most

12:02, Frissítve: 12:12

A népmese napját ünnepelték Horgoson

Ugyan egy nappal korábban, de Horgoson is megünnepelték a magyar népmese napját, amely Benedek Elek születésnapjához kötődik. Papírszínházzal és élőszavas mesemondással várták a helyi Művelődési Ház előtt a legkisebbeket.
08:53, Frissítve: 11:03

Orbán Viktor: Magyarország nem lesz migránsgettó!

A migrációs probléma bonyolult, de a megoldás egyszerű: nem kell őket beengedni! - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma reggel a Kossuth rádióban. Facebook-posztjában is megerősítette: Magyarország nem lesz migránsgettó.

Népszerű