Ugrás a tartalomra
Tanjug/Zoran Zestic

Elfogadták a szervátültetésről szóló törvényt

2018.07.24
15:48
Forrás
VajdaságMa
A szerb parlament ma elfogadta a szervátültetésről, az emberi sejtekről és szövetekről szóló törvényt.

Ezzel pedig pontosítják, hogy mely egészségügyi intézmények kérvényezhetik az ezen a területen végzett beavatkozásokat, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenniük a szövetbankoknak, de szabályozza az őssejtdonorok nyilvántartását is. A törvény egyik újdonsága, hogy egyszerűbbé teszi az őssejtek adományozásának folyamatát. Az elhunytak szerveinek átültetése kizárólag akkor lesz lehetséges, ha az egészségügyi kritériumok alapján diagnosztizálják és megállapítják a halál beálltát, illetve ha az elhunyt a halála előtt sem szóban, sem írásban nem ellenezte az átültetést, továbbá ha a halál pillanatában a szülője, házastársa, élettársa vagy nagykorú gyermeke nem ellenezte azt egyértelműen- írja a Vajdaság Ma. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a napokban azt mondta, a transzplantációs eljárás akkor kezdődik, amikor a családtagok jóváhagyják. Ha az elhunyt kiskorú, akkor mindkét szülő írásos beleegyezése szükséges a szervátültetéséhez. 

szervátültetés
Szerbia

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.