Ugrás a tartalomra
TANJUG/RADE PRELIC/bs

Hamarosan a negyedik fajta vakcina is megérkezik Szerbiába

2021.02.04
23:00
Forrás
Szerbiai RTV
Ana Brnabić szerb kormányfő a Szerbiai RTV műsorában jelentette be, hogy rövid időn belül megérkezik a negyedik gyártó koronavírus elleni oltóanyaga is Szerbiába.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Szerbiában mindenkinek jut vakcina, aki igényt tart rá. Mint mondta, Szerbia a világ öt olyan országa közé tartozik, ahol a lakosság számarányához képest a legtöbb oltóanyagot szerezték be. Kiemelte, hogy eddig 1.170.000 dózis érkezett, de rövidesen újabb több százezret kapnak majd. Hozzátette, az embereknek nem kell tudniuk, hogy mi történik a színfalak mögött, de semmi sem történik véletlenül. Céljuk, hogy a napi esetszámot 1000 alá csökkentsék. Jó hírnek tartja, hogy az elmúlt 10 napban folyamatosan alacsonyabb volt a kórházi kezelésre szorulók száma, mint azoké, akiket kiengedtek az intézményből.

Más országokban kijárási tilalom van, illetve tüntetések zajlanak, vakcinából sincs annyi, mint Szerbiában – emlékeztetett a kormányfő.

Remekül tartjuk magunkat, egyetlen lépésre vagyunk a normális élettől, és bízom benne, hogy így is folytatjuk majd – fogalmazott Brnabić.

Ana Brnabić
Szerbia
vakcina
védőoltás
koronavírus

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:02, Frissítve: 17:30

Egy asztalnál Kurti és Vučić

Több mint egy év után folytatódott a Belgrád és Pristina közti párbeszéd. Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti koszovói kormányfő egy asztalhoz ült Brüsszelben.
13:45

Ekkora az oroszok vesztesége az ukránok szerint

Már 44 ezernél is több orosz katona halt meg az orosz-ukrán konfliktusban, az ukránok szerint. A külügyminisztérium frissített jelentést tett közzé az orosz veszteségekről az ukrajnai invázió kezdete óta.

Népszerű

Halálos baleset Bácsfeketehegynél

Halálos baleset történt délután az autópályán. Egy személyautó és egy kombi ütközött össze az Újvidék és Szabadka közötti autópálya-szakasz bácsfeketehegyi lejáratánál pénteken.

Folytatódtak a tüntetések Vajdaság-szerte

Nem egyeztek meg a gazdák és a kormány képviselői. A gazdák azt mondták, az alacsony felvásárlási árak, a magas üzemanyag- és műtrágya árak, továbbá a vízlecsapolási illeték miatt elégedetlenek.