Ugrás a tartalomra
TANJUG/RADE PRELIC/nr

Javul a járványhelyzet - Átszervezik a kórházak működését

2020-06-01
16:27
Forrás
telegraf.rs, Tanjug
A koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott terápiás protokollokról is egyeztettek a szakemberek.

A tervek szerint a belgrádi Fertőző Betegségek Klinikája és a Karaburma Katonai Orvosi Központ veszi át a koronavírus-fertőzötteket a Dragiša Mišović és a zimonyi klinikai központoktól, hogy ez utóbbiak folytathassák munkájukat a járvány előtti program szerint – hangzott el Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter és a covid-kórházak igazgatóinak mai találkozóján. A betegek áthelyezése már az elkövetkező 7-10 napon megtörténik.

Keresik a megoldást az ideiglenes kórházként működő belgrádi vásárcsarnok felszabadítására is. Az egyik lehetséges megoldás a fertőzöttek átszállítása a mladenovaci kórházba, amennyiben a minisztériumi bizottság megfelelőnek tartja az ottani feltételeket – mondta Lončar.

Ma reggel megbeszélést tartottak a koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott terápiás protokollokról is. Mijomir Pelemiš járványügyi szakorvos, illetve a válságtörzs tagjának tájékoztatása szerint megbeszélték, hogy elemezni fogják a betegek szerbiai kezelésének eredményeit, de más országok eredményeit is, hogy kiderüljön, szükséges-e felülvizsgálni a protokollt. Eredményeink biztatók, tekintve a fertőzöttek és az elhunytak számát -  mondta Pelemiš, majd hozzátette, a koronavírus gyógyítására még nem létezik terápia, világszerte kísérleti gyógyszereket alkalmaznak.

Goran Stevanović, a belgrádi Fertőző Betegségek Klinikájának igazgatója arról beszélt, hogy a terápiás eljárásokról rendszeresen tartanak megbeszéléseket, és a járvány ideje alatt ötször is felülvizsgálták a protokollokat. A 2,13 százalékos halálozási arány viszont azt bizonyítja, hogy a jelenlegi protokollok hatékonyak – tette hozzá.

koronavírus
járvány
kórház
Szerbia
Zlatibor Lončar
Goran Stevanović
kezelés

Most

Népszerű

Megtalálták csantavéri kisfiút

Este fél nyolc körül előkerült a ma délután Csantavéren eltűnt kisfiú. Réti Dénes jól van, a szülei köszönik a segítséget a fiú felkutatásában.

Vučić: holnap döntenek a szigorításokról

Aleksandar Vučić szerb elnök ma délután is sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, hogy a járványügyi helyzettel kapcsolatban a konkrét intézkedésekről holnap döntenek.

302 új eset és 5 áldozat Szerbiában

5 személy vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében Szerbiában az elmúlt 24 órában, és 302 újabb fertőzöttet regisztráltak. Cikkünk folyamatosan frissül.