Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Képzés az osztálytanítóknak

2020.11.10
17:16
2020.11.10
19:19
Forrás
Pannon RTV
A Magyar Nemzeti Tanács a belgrádi Oktatási és Nevelési Minőségellenőrző Intézettel karöltve szervezte meg legújabb, akkreditált képzését az osztálytanítók számára.

Az általános iskolai tudásszabványokról hallhattak bővebben az érdeklődök. A jelenlegi képzésen arról tudhattak meg többet a résztvevők, hogy milyen tudásszintet kell elsajátítani az elsős gyermekeknek anyanyelvből az év végére.

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Az általános iskolai tudásszabványok még 2010-ben kerültek be az oktatási rendszerbe. Eszerint megkülönböztetjük az alap-, a közép-, és a haladószintet. Így a pedagógusok a tanulókat egyénre szabottan tudják fejleszteni. A képzésen megismerhették azt az elektronikus kiadványt, amelyet a témában Kormányos Katona Gyöngyi és Tőke Éva állítottak össze.

Kormányos Katona Gyöngyi előadó elmondta: „Felkérést kaptunk a nyár folyamán a Magyar Nemzeti Tanácstól és a belgrádi Oktatási és Nevelési Minőségellenőrző Intézettől, hogy az osztálytanítók részére egy elektronikus kézikönyvet állítsunk össze, amely a tudásszabványoknak az elméleti részét foglalja össze, valamint gyakorlati feladatokat is tartalmaz, útmutatóként és segítségként.”

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Vajdaságban 423 osztálytanító oktat magyar anyanyelven, akik számára létrehozták ezt a képzést.

De Negri Ibolya, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja: „Úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hiszen fontosnak tartja a Magyar Nemzeti Tanács, hogy a pedagógusaink minél több továbbképzésen vegyenek részt, minél több új tudást, ismeretet szerezzenek, annak érdekében, hogy a munkájuk minél színvonalasabb legyen.”

Pannon RTV/Ürményi Frigyes

A képzést összesen 9 helyszínen szervezik meg. A járványügyi helyzethez alkalmazkodva a helyszíneken több tanteremben, kivetítő segítségével valósítják meg az előadást.

MNT
képzés
Magyar Nemzeti Tanács
De Negri Ibolya
Zenta
Kormányos Katona Gyöngyi

Most

12:08

Holnap rajtol a Szerbia Open

Az ATP 250-es kategóriába tartozó belgrádi salakos tenisztorna legnagyobb sztárja természetesen a hazai színekben szereplő Novak Đoković lesz.

Népszerű

A szabadkai vörös zóna

A Pannon Televízió stábja engedélyt kapott arra, hogy a Szabadkai Közkórház covid-részlegének vörös zónájában forgasson, ott, ahol a legsúlyosabb betegeket kezelik. Megrázó felvételeket rögzítettünk!